A pszichopata magányossága

Robin Williams az utóbbi húsz évben általában vígjátékokban szerepelt, amikben nőnek, gyereknek vagy űrlénynek öltözve, de mindig talpig, sőt csuklóig szőrösen nyomta a poénokat, vagy érzelmes, romantikus filmekben tűnt fel, hogy ábrándos arccal, mély átéléssel mondja meg a frankót, és egyenesen a kamerába küldje a létezés alapigazságait, miszerint "Rivalld, hogy Kapitány, ó kapitányom" vagy esetleg, hogy "Jóóó reggelt Vietnááááám!"

Jó színész, talán az egyik legjobb a filmcsillagnak nevezett hírességek közül, ezt nem vitathatja senki, aki látta A halászkirály legendáját, a Holt költők társaságát, vagy a Good Will Huntingot, de valószínűleg nem sokan gondolták volna, hogy a bamba gyermekmosolyú, kissé pocakos sztár tébolyultan vigyorgó gonoszként is megállja a helyét. Pedig Williams legutóbbi két filmjében őrültet játszott, méghozzá olyan árnyaltan és hitelesen, hogy még a Hannibál-trilógiába kissé belefáradt Sir Anthony Hopkins is tanulhatna tőle egy s mást az elmebaj lélektanáról. Az Álmatlanság, az Al Pacinoval lejtett páros gyakorlat után most szólóban is lenyűgöző alakítást nyújt a Sötétkamra (One Hour Photo) című thrillerben.

Szortírozott fényképek

Mark Romanek

Mark Romanek rendező-forgatókönyvíró alkotása tulajdonképpen ugyanarról szól, mint Kocsis Ágnes Szortírozott levelek című kisjátékfilmje, amit a tavalyi filmszemlén mutattak be, méghozzá igen nagy sikerrel, hiszen Pohárnok Gergely megkapta érte a legjobb operatőrnek járó díjat. Természetesen nem feltétezhetjük, hogy a híres amerikai videóklip-rendező magyar művészfilmekből merítene ihletet, mivel valószínűleg nem is gyakran láthat ilyesmit, de a történetek alapjai annyira hasonlítanak, hogy a Sötétkamra sztoriját akár a magyar változaton is szemléltethetjük, így legalább nem lőjük le a hollywoodi film összes fordulatát.

A Szortírozott levelek egy postai alkalmazott szürke, unalomba süppedő életét mutatja be, akinek nincsenek se rokonai, se barátai, csak egy aranyhörcsöggel osztja meg lakását és életét. Reménytelenül egyhangú létezéséből úgy próbál elmenekülni, hogy a kezén átfutó levelekből másolatot készít, és az ünnepi üdvözletek, meghívók és élménybeszámolók alapján katalogizálja, archiválja mások életét, és így képzeletben részt vesz egy család mindennapjaiban. Egy napon azonban új szortírozó gép érkezik, ami már emberi kéz nélkül is képes leválogatni a leveleket, így postásunk állás és álomvilág nélkül marad.

A Sötétkamra cselekménye dettó ugyanezt az utat járja be, csak Robin Williams nem postást alakít, hanem egy gyorslabor alkalmazottját, aki levelek helyett fényképekből állítja össze képzeletbeli családját. A két film másik különbsége, hogy ahol a Szortírozott levelek egy apró poénnal lezárul, ott vesz lendületet a Sötét kamra, hiszen az elbocsátott fényképész nem csak főnökén áll bosszút, de fejébe veszi, hogy ha kissé erőszakosan is, de rendbe hozza választott családja kissé zilált ügyeit is.

Jutalommonológ

A Sötétkamra javára írandó, hogy az alkotóknak sikerült kikerülniük a mostanában divatos tinihorror klisécsapdáit, és se rémisztő álarcban rohangáló gyilkost, se sikoltva menekülő szőkét nem applikáltak a sztoriba, így a nyomasztó atmoszférát csupán egy méretes penge és a főhős szemében csillogó őrület alapozza meg. Ennek ellenére a történet vége kifejezetten érdekes fordulatokat rejt, tehát a lassabb részeknél is érdemes ébren maradnunk a végkifejlet kedvéért.

Sajnos Robin Williams briliáns játékával nem tud versenyezni a többi szereplő, így legfeljebb közepes alakítást nyújtanak, mint a családanyát játszó Connie Nielsen, vagy egyenesen laposak, mint Erig la Salle, a Vészhelyzet Benton doktora, aki rendőrnyomozóként is leginkább csak az alaposan begyakorolt "Harminchat órája ügyelek, egy páciensem meghalt a műtőben, és most el kell mondanom az anyjának a fájdalmas hírt" arcot vágja a vásznon. Ennél nagyobb baj azonban, hogy a történet is csak keretet ad Williams jutalomjátékának, ezért gyakran tűnnek fel benne elcsépelt közhelyek, így a fordulatok, a jellemábrázolás és a gondosan megtervezett képi világ ellenére is kissé üres, sőt legrosszabb pillanataiban egyenesen unalmas a Sötétkamra.