További Mozi cikkek
A szmokinger című film születésének körülményei ennél is homályosabbak számomra, hiszen egyenesen négyen írták, és még az ötletekből kiemelkedő cselekmény forgatókönyv formátumba konvertálását is ketten végezték el.
Képtelen történet
-Mit szólnátok egy mackóalsóhoz, ami emberfeletti képességekkel ruházza fel a viselőjét?- kérdezhette Phil, miközben három tettestársával éppen egy fényűző hollywoodi partiról támolygott hazafelé. Michael megállt, lassan hátrafordult és minden erejét összeszedve, elismerése jeléül az ég felé emelte jobb keze hüvelykujját. A többiek erre harsány igenlésben törtek ki, hiszen Michael agyából olyan sikerfilmek sztorijai pattantak már elő, mint a Jégkorszak, ezért úgy gondolták, hogy még némileg ittasan is felismeri az igazán eredeti ötleteket, az pedig már valahogy elkerülte a figyelmüket, hogy pár pillanattal később mégiscsak feladta a gravitációval vívott reménytelen küzdelmet, és egy merész mozdulattal elterült a földön.
Másnap reggel kissé másnaposan, a csúcsforgalomban araszolva még tartottak egy konferenciabeszélgetést, és megállapodtak, hogy az ötlet ugyan jó, sőt remek, de azért a sztorit még finomítani kell itt-ott. Fél órával később azonban már magabiztosan léptek a Dreamworks vezérigazgatójának irodájába, hogy elővezessék az új évezred legáttörőbb filmötletét, amelyben egy taxisofőr találkozik egy high-tech szmokinggal, és a harcművészetekben jártas ruhadarab segítségével legyőzi a világ vízkészleteinek megsemmisítésére törő őrült ásványvíz-gyárost. Walter F Parkes pedig figyelmesen végighallgatta a történetet, majd rögtön magához rendelete feleségét, a Dreamworks másik vezérigazgatóját, hogy együtt írhassák alá az exkluzív szerződést minden idők legzseniálisabb forgatókönyvíró kvartettjével.
Hanyag elegancia
A fenti eseménysor persze csak a képzelet szüleménye, de legalábbis a "rekonstruált történet" felíratnak ott kéne villognia a bekezdés bal felső sarkában, mégis talán mindez érzékelteti, hogy mennyire abszurd, hogy nagykorú, beszámítható, sőt diplomás emberek olyan történetekbe fektetnek dollármilliókat, amiknél még egy átlagos óvodás is jobbat kanyarint a délutáni csendespihenő alatt.
A béna forgatókönyvnél már csak Jackie Chan személye nagyobb rejtély számomra, nem értem ugyanis, hogy aki több mint húsz éve sikeresen egyensúlyoz a gagyi felett, hogy tud most mégis ekkorát zuhanni a mélybe. Ázsia Schwarzeneggere, a Hong-Kong-i Bud Spencer ugyan eddig sem színészi kvalitásairól volt híres, de legalább elképesztően verekedett, esett és ugrott, ráadásul a legtöbbször mindezt szórakoztatóan, sőt viccesen sikerült előadnia. Most viszont a digitális technika átlagossá fakította lenyűgöző kaszkadőrmutatványait, az őszinte, esetlen humort pedig mesterkélt, elcsépelt poénokkal cserélték fel a forgatókönyvírók.
A helyzetet tovább rontja Jennifer Love Hewitt, a női főszereplő, aki annyira rossz színész, hogy annak ellenére nem tudja hitelesen játszani a buta liba nem túl bonyolult alakját, hogy eddigi filmjeiben rendre ezt gyakorolta, sőt végső soron maga is az. Ráadásul a magyar változat munkatársai is rúgtak még egy utolsót a filmbe, amikor a címet (The Tuxedo, azaz a szmoking) valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a magyarítás után egy angol képzővel látták el, így hozva létre a Szmokinger névre hallgató nevetséges mutánst, ami pont olyan cikis, mint a magas talpú Buffalo-cipő a nánási aratóversenyen.
Végérvényesen elrontott film tehát A szmokinger, amin nem valószínű, hogy igazán jól szórakozik bárki, aki mérhető agyműködést produkál.