Árpád
-1 °C
9 °C

Folytatja szuperprodukcióját Tarr Béla

2004.01.24. 10:38
Mégsem ugrik ki másfélmilliárdos filmjéből az egyesek szerint precíz, mások szerint öntörvényű rendező. A nemzetközi produkciót nyáron mutatják be.
"Sikerült jobb belátásra bírni Bélát, így jövőre befejezzük a filmet" - nyugtatta meg a lét szomorú legmélyén merengő filmek szerelmeseit Tarr Béla új munkájának producere, Tényi Gábor. Mint ismeretes, a nemzetközileg is elismert magyar rendező néhány hete sértődött hangú nyilatkozatban tudatta: "Minden további félreértés és spekuláció elkerülése érdekében felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy A londoni férfi forgatásának további elcsúsztatását nem tudom elképzelni, a filmet semmilyen későbbi időpontban nem tudom, és nem fogom megrendezni."

A bejelentés a stáb körein kívül is vihart kavart, mivel a magyar filmes egy másfél milliárd forint költségvetésű, jórészt külföldi koprodukciós cégek által finanszírozott, nemzetközi stábbal dolgozó filmet készült magára hagyni, amelynek előkészítése ráadásul már előrehaladott állapotban volt.

Tarr Béla A producer január elején úgy vélte, Tarr a financiális okokból a következő évre tolódó forgatás miatt tette katonás nyilatkozatát. Azt viszont nem tudta, hogy mihez fognak kezdeni, ha a rendezőt mégsem sikerül meggyőzni a munka folytatásáról.

Van megoldás

Ahogy azt a mestert jól ismerő munkatársai valószínűsítették, forgatás jövő év november 22-én, Tarr Béla rendezésével végül mégis megkezdődik. Téni Gábor az Indexnek elmondta, hogy jelenleg írja alá szerződését a produkció neves operatőre, a Wim Wenderssel is dolgozó Roby Müller, és folyik a díszletépítés is.

A producer 2005 február 15-re teszi a forgatás végét. Mivel "Béla igényes az utómunkákkal", Téni két hónapos magyarországi vágással számol, és további két hónapot vesznek majd igénybe a szinkronmunkálatok. A Franciaországba érkező angol férfi történetét feldolgozó filmet két nyelven, angolul és franciául forgatják, és dramaturgiai okokból itthon is csak feliratozva vetítik majd.

A nyáron mozikba kerülő alkotást itthon a Budapest Film forgalmazza, a nemzetközi forgalamzóval kapcsolatban azonban még nem akart konkrétumokat elárulni a producer.