Vilma
-7 °C
4 °C

Titkos Széchenyi-film részletek

2002.04.30. 15:30
Kizárólag az Index lapjain megtekinthető filmrészletekből fény derül Széchenyi és az Alagút kapcsolatára, Jancsó Miklósnak az ügyben betöltött szerepére, és hogy miért nem osztanak támogatást többé magyar filmeseknek.
Először kerülnek nyilvánosságra azok a filmfelvételek, amelyek új megvilágításba helyezik Széchenyi István és a Lánchíd viszonyát. Indonéz és erdélyi kapcsolatai révén az Index birtokába jutott filmrészletek a Legkisebb film a legnagyobb magyarról című mozihoz készültek, az alkotók azonban - eretnekperektől és pogromoktól tartva - végül a szalagok fektetése mellett döntöttek.

A felvételek birtokosai a választások után enyhülő légkörben vették fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel. A kazincbarcikai öntödében létrejött találkozón nem csak a dokumentumok átvételére került sor, hanem módunk nyílt rövid beszélgetést folytatni a biztonsági okokból Rockenbauer Zoltánnak öltözött alkotókkal is.

- Eddigi munkáitokban távolról sem volt jelen politika. - vezettem fel a beszélgetést egy öntőforma mögül. - Az átpolitizált közhangulat szivárgott be a filmjeitekbe? - Kicsit szorította a fejem az álcaként szolgáló Juhász Előd gumimaszk.

- Mi azt filmezzük le, ami történik körülöttünk, ami mozgat minket. - mondta Rockenbauer, Kálmánchelyi Zoltán hangján. - Ha a máról akarunk beszélni, akkor a politika kihagyhatatlan.

- Előző filmjeink is így készültek. - hajolt közelebb a másik Rockenbauer, aki Végh Zsolt feliratú stage passt viselt nyakában. - Elmentünk egy éjjel-nappaliba, bunkó volt az eladó, aztán ebből lett egy jelenet. Vesszük a jeleket a világból, és átfordítjuk filmre. Ma pedig a politika van benne mindenben.

Rockenbauer visszabújt egy 1978-ban felhalmozott fémforgácsdomb takarásába. Onnan folytatta, míg én autogramot adtam a portásnak.

- Egyébként mi nem is erre a filmre készültünk akkoriban. Nagyjátékfilmet akartunk forgatni. És miközben vártuk a pénzt, folyt a millenniumi ünneplés, jöttek a politikai botrányok, elkezdték forgatni a Hídembert. Mi pedig jelenetecskéket írtunk az eseményekből, saját szórakoztatásunkra.

- Aztán mikor kiderült, hogy nincs pénz, gondoltuk legalább ezekből az ötletekből csinálunk valamit - vette át a szót Rockenbauer. - Úgy volt, hogy 2001 rajtunk kívül más nem is forgat. Senki nem kapta meg ugyanis a kért összeget. Jancsó is ezért sóhajtozik az egyik jelenetben. Sorozatának legújabb részét szerette volna elkészíteni, de nem kapott rá támogatást. Politikai okokból persze. Érdemes elgondolkodni, hogy az akkor nyolcvan éves rendezőt országa úgy ünnepli, hogy nem engedi dolgozni. Érdemes elgondolkodni.

Egy darabig egyikünk sem szólt, a két Rockenbauer elgondolkodott, én óvatosan megigazítottam a Juhász Előd maszkot, a portás a cipője orrát nézte.

- Megdöbbentő módon azon a nyáron az alkotók mégis kisajtoltak magukból harminc filmet. Volt olyan, amelyik tizenhatmillió forintból készült, miközben Eperjesnek hetvenmilliót fizettek a Hídemberért.

Jancsó Miklós
- A Legkisebb magyar... viszont szinte semmibe nem került. A Mucsi, a Scherer és persze Jancsó is ingyen jöttek. A műszakiak lemondtak a gázsijuk feléről.

A portás szódáspalackkal zörgött, aztán vastag falú poharakban fröccsöt nyomott a kezünkbe. Sten-isten - biccentett. Nekem a gumimaszkról nyakamba csorgott a savanyú lé.

- A nagyjátékfilm tervét egyébként nem adtuk fel. A forgatókönyv kész, továbbra is pénzre van szükségünk. Ezúttal nem "szemét filmezést " akarunk csinálni. A hangvétel változatlan maradna, de nem akarjuk, hogy a pénztelenség adja a formát. Úgy gondoltuk, hogy ki tudjuk azt mi magunk is alakítani...

A portás visszaadta nekem a mikrofilmeket, és kék köpenye zsebébe mélyesztve kezét a begördülő teherautóhoz ballagott. Diskuráltak, míg a sofőr elhelyezte a kerítés mellett a kommunális- és radioaktív hulladékot.

- Forgatókönyvünket a Sztanyiszlavszkij-módszer alapján tanító, diákjait fojtogató önjelölt színésztanár, Liebe Attila története ihlette. A tragédia nálunk a Micimackó hőseivel esik meg. Színészközpontú film lesz, persze humorral, amennyire lehet. Csak pénz nincs továbbra sem. Most már tényleg nem lehet mit csinálni. A Magyar Mozgókép Közalapítvány még kevesebb támogatást kapott az idén, olyan keveset, hogy azt mondták, ők ezt nem is osztják szét, mert az az összeg még a kezdésre sem lenne elég. Itt állunk most.

Lábunk körül megremegett a fémforgács. A teherautós kanyarodott mellénk, adtam neki is autogramot, csak a menetlevél miatt, kiabálta a forduló Zilből, visszaigénylem az áfát! A paprikacsuma radioaktivitása csendben elérte a kritikus értéket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!