![]() |
Orson Welles |
Az egyik Karen Blixennek (alias Isak Dinesen, a Távol Afrikától írója) egyik regényéből készült pszicho thriller Álmodók (Dreamers) címmel, amely a tizenkilencedik század végén egy fiatal pár utazásával indul. A szerelmesek elefántcsontért tartanak Zanzibárba, ám Kelet-Afrika partjainál csatlakozik hozzájuk egy titokzatos nő, és a találkozás mindhármuk életét feldúlja. (Az eredeti regény egy spanyol nemes szemszögéből meséli el a történetet, amelyben a szerelmi háromszög egyik szereplője gyilkosságba hajszolja a főszereplőt.)
A másik - befejezetlen - könyv egy amerikai férfi történetét meséli el az 1950-es évekből, aki spanyol feleségével együtt egy fiatal szélhámos áldozatául esik.
Orson Welles (1915-1985) közel 170 filmben vett részt színészként, és több mint 30 produkciót rendezett. Bár filmjei üzleti értelemben szinte mind sikertelenek voltak, több alkotását - például első közönségfilmjét: az Aranypolgár-t (1941) - ma a klasszikusok között tartják számon. Más műfajokban is tehetséggel alkotott: a "Világok harca" című legendás rádiójátékot, mely pánikot okozott az egész országban, 1938-ban rendezte meg a CBS-ben.