Az elveszett Debra Winger

2002.05.18. 21:18
A magyar közönség a sápkóros leleménnyel Garni Zónára magyarított Tiszt vagy úriember című filmben láthatta először, és az Oltalmazó égben szerethetett bele egy életre (közben azért volt a Becéző szavak, amiért ugyanúgy megkaphatta volna az Oscart, mint az előző kettőért). Majd ez a színésznő, Debra Winger 1996-ban eltűnt a nyilvánosság elől. Először elterjedt, hogy halálos beteg, aztán már az sem, viszont halálhírét sem keltették. Az ember kattoghatott az imdb-n, legfeljebb csak producerként vagy hangalámondóként találhatta meg a nevét, később meg már úgy sem. Egészen mostanáig.
"Searching for Debra Winger" - Debra Winger keresése címmel érdekes dokumentumfilmet mutatott be Rosanna és Patricia Arquette az idei fesztiválon. A majd 10 hónapnyi munkával, spártai eszközökkel forgatott mozival a testvérpárnak hála, nem csak azt tudhatjuk meg, milyen jó fej Debra, hanem azt is, mit csinált az elmúlt öt évben.

Röviden semmit. Jobban mondva semmi különöset. Még jobban mondva semmi olyasmit, amit ne tenne meg egy kora béli intelligens nő, aki mellesleg családanya és egy produkciós cég igazgatója egyben. A két Arquette-lány tiszteletére legyen mondva, hogy nem kerített nagy feneket - (sic!) nem elfelejteni, ide még visszatérünk - a dolognak: megszólította magát a színésznőt és még vagy harmincöt pályatársát Vanessa Redgreave-től Sharon Stone-n keresztül. Az eredmény: szép lassan kirajzolódik egy kép, amelyben Hollywood istenasszonyai Debra Winger visszavonulása ürügyén őszintén bevallják, nem félnek semmitől jobban, csak az öregedéstől, és nem győzik hajtogatni, mennyire tisztelik Debrát azért amit tett,. És mennyire meglépnék ugyanezt...

De nem merik.

Tanulságos, amikor Jane Fonda elmondja, mennyire kiakadt, amikor exférje, Ted Turner már a második randevún (!) arra kérte, hagyja abba a színészkedést, és akkor még nem is beszéltünk Whoopy Godberg keresetlen beszólásáról. "Végül is az öregedés nem gáz - mondja - egészen addig, amíg fel nem fedezed, mekkora lett a segged. Ez a legdurvább az egészben: hozzászokni, hogy egy idegen valagát cipeled a hátsódon, és meg kell barátkozni a gondolattal, hogy hozzád nőtt." (Mondtam, hogy visszatérünk!)

A film nem ad választ a nyitva hagyott kérdésekre. És Debra Winger sem. Rosanna Arquette szerint "Debra tüneményes személyiség és botrányosan jó színésznő. Van venne valami, ami botrányosan alulreprezentált a hollywoodi élbolyban - az alázat."

Cinematrix