X-Men

2000.11.04. 20:07
Lehet, hogy olyan naiv vagyok, mint egy milkatehén, de én a moziban ülve egész idő alatt vártam az X-Menre, hogy jöjjenek és védjék meg a világot. Erre kiderül, hogy jönnek is, meg is védik, de mégsem úgy és nem attól, ahogyan vártam. Ezen a filmen nem csak ügyeskezű effektzsonglőrök dolgoztak, hanem néhány gondolkodó kreatív tanácsát is kikérték.
Tudnak repülni, átsétálnak a falakon, képesek a gondolatokban vájkálni
Nem vagyok rajongója a szupermenes képregényeknek, bár nem tagadom, gyermekkoromban megvettem minden szembejövő Pókember-füzetet. A Bucó-Szetti-Tacsi valamennyi epizódja megvolt, de a filmadaptáció ötlete legsötétebb, alkoholgőzös rémálmaimban sem merült volna fel. A Batman rövid időre elhitette velem, hogy e műfajban is lehet nézhető filmet találni, de a bivalyerős madáremberekkel és paranormális szexbombákkal való további szánalmas próbálkozások óvatossá tettek az X-mennel szemben.

De a vetítés közben nem törtek rám a jól ismert tünetek, egyszer sem fogott el depresszió vagy hányinger. A film ugyanis nem merül ki egy magányos hős exhibicionista majomkodásában, viszont szokatlanul érdekes jövőt vázol elénk. A történet szerint néhány múlva az evolúció kissé felgyorsul és kivételes képességű emberi mutánsok születnek. Tudnak repülni, átsétálnak a falakon, képesek a gondolatokban vájkálni. Az egyszerű halandók persze félnek tőlük, a rettegés pedig, ahogy a történelemben már annyiszor, ismét gyűlöletbe csap át. A szuperhősök válaszút elé kerülnek: vagy szembeszállnak az egész emberiséggel, vagy megoltalmazzák önmagától.

A látvány természetesen a székhez szögez, de az alkotók nem csak az unalomig ismert trükkökkel manipulálnak. Ezen a filmen nem csak ügyeskezű effektzsonglőrök dolgoztak, hanem néhány gondolkodó kreatív tanácsát is kikérték.

Nem mondom, hogy a moziból kifelé jövet feltámadt bennem a vágy a szemközti játékbolt teljes X-men-készletének felvásárálására. De ha az Oscar-díjnak létezne A legjobb képregényből készített filmadaptáció kategóriája, akkor gondolkodás nélkül ennek az opusnak ítélném. Most már csak azt kellene eldöntenem, hogy nem jobb-e mégis, hogy ilyen díjat azért nem osztogatnak.

Színes magyarul beszélő amerikai fantasztikus film
104 perc, 2000
Rendezte: Bryan Singer
Szereplő(k):
Hugh Jackman (Logan/Wolverine)
Patrick Stewart (Professzor Charles Francis Xavier/Professzor X)
Ian McKellen (Erik Magnus Lehnsherr/Magneto)
Famke Janssen (Jean Grey)
James Marsden (Scott Summers/Küklopsz)
Halle Berry (Ororo Munroe/Storm)
Ray Park (Mortimer Toynbee/Varangy)
Anna Paquin (Marie/Vadóc)
Tyler Mane (Kardfog)
Bruce Davison (Kelly szenátor)