Natália
-3 °C
7 °C

Az élet, mint nemi úton terjedő, halálos betegség

2000.12.07. 12:21
Zanussi filmje a halál perspektívájából vizsgálja az életnek nevezett izét. Nagy bátorsággal feltett kérdéseire azonban, ahogy más, úgy ő is képtelen választ adni. Mindezzel viszont elmegy majd két óra. A kritikával persze csínján kell bánni.

Zanussi legújabb filmjének címe a lengyel rendezőóriás jancsós megújhodásának képét vetíti az Európa Filmfesztiválra látogató néző elé. Már az első kockák után érezni, hogy virgonc odamondogatás helyett a mestertől megszokott, súlyos létkérdések terepén járunk. Középkori falucska népe sürög-forog, akasztásra készülődnek. A bitó alatt egy lótolvaj áll, zaklatott tekintete arcról arcra ugrál, de hiába kutat együttérző tekintetet után. Végső elkeseredésében, mint az ösztön hajtotta állat, menekülne, persze nincs hová. A vonagló testet a szelíden üldögélő apát elé vonszolják, hogy áldaná meg, és kezdődjön végre a megérdemelt szórakozás. -Így nem lehet kivégezni, mutat a szent életű a vinnyogó fogolyra. -Adjatok nekem pár hónapot, és a kolostorban felkészítem őt a halálra.

Krzysztof Zanussi
Snitt, az immár deres tájon bölcs belenyugvással lép vesztőhelyére a tolvaj, nyakára teszik a kötelet, majd ... valaki ordítani kezd a háttérből. Ló taposott a lábára, berohan a képbe a rendező, hogy leállni, hol az orvos, asszisztensek és statiszták nyüzsögnek, megáll a forgatás.

Sármos, ősz orvos hajol a sérült fölé, aki nemsokára mentőn hagyja el a helyszínt. Vele távozik a középkor, lótolvajjal, falu népével együtt. A kamera elegánsan a Drebil felügyelőre emlékeztető doktor mellé szegődik. A Csupasz pisztoly főhősével szemben ő nem sodródik komikus naivitással az élet eseményei közt. Ő komoly naivitással vizsgálja a világot maga körül. A forgatáson tébláboló papot faggatja a feltámadás mibenlétéről, kapkodva udvarolni kezd az éppen jelen lévő kellékes lánynak, elmereng a mozdulatlan tájon.

Félszeg mozdulatai, elgondolkodó tekintete egy orvos kolléga rendelőjében telítődnek tartalommal. Saját röntgen képét tanulmányozzák. A diagnózis: rák. Hirtelen jött spirituális érdeklődését az orvostudományba való kétségbeesett menekülése követi. Francia kórházak forradalmi módszereinek vetné alá magát, üzletasszony ex-nejétől pénzt szerez a műtétre, ingázik hazája és Párizs közt. Hosszú tíz percek telnek el a filmben, mire kiderül, amit már amúgy is tudunk: nincs menekvés. Nincs menekvés, kudarcba fullad minden próbálkozás.

Cserbenhagyja a tudomány, céltalan okfejtésbe fut a vallási beszélgetés is, a hajdani társ töménytelen pénze is csak papírhalom a halál árnyékában.

Ott áll orvosunk a betegség akasztófája alatt, és nincs hova rohannia. Gyönyörű kört ír le a film a középkori lótolvajtól a menthetetlen öregúrig. Most következhet hát a film kezdeténél elhallgatott magyarázat. Mi a helyes attitűd a mindannyiunk előtt ásító semmibe tartva? Mi adhat mégis értelmet a szükségszerű vég előtt eltelő hatvan-nyolcvan évnek?

A biztos kézzel vezetett film innentől kezdve tétova utalások, félbehagyott gondolatmenetek, elvarratlan történetszálak bozótjába fut.

A létkérdéseket feszegető cselekmény belekap például a szocializmust követő társadalmi-gazdasági változások hozadékának kritizálásába. Félreérthetetlen, gunyoros utalások formájában mutat rá a választékos juppi elegancia ürességére, a semmiből előbukkanó vallásos törtetők ájtatosságára, a hirtelen megborult értékrend mögötti űrre. Az észrevételek azonban megbontják az alapvetően transzcendentális alaphangú mű egységét. Ráadásul a pellengérre állított visszásságok talán találóak voltak tíz évvel ezelőtt, mára életünk szükségszerűségei lettek, unalomig ismert közhelyek csupán.

Nagyobb gond, hogy Zanussi felvállalt kérdésével, a halál ellenpontjaként állítandó attitűddel sem boldogul. Szó esik a legnagyobb elkeseredésben érkező enyhülésről, a fiatalok lelkesedéséből merített erőről, a természet megannyi kis csodájába (veréb) való belefeledkezésről. A doktor egyre lankadó figyelme előtt azonban ugyanúgy nem áll össze egységes kép, mint előttünk. A néző persze nem tételes választ vár (bár az élet és halál témakörében tett egyetemes igazságú állítás jól jönne mindannyiunknak). Valamiféle irányultság, szervezőerő azonban elvárható a filmtől. Ennek hiányában az alkotás apropója, mozgatórugója kérdőjeleződik meg.

A film egy, az élete alkonyán elgondolkozó, tanácstalan ember alkotásának tűnik, aki értetlenül áll a hirtelen megváltozott világ, és a hirtelen elszaladt élet eseményei előtt. Éleslátással megfogalmazott kérdéseire talán az őszintén megvont váll elfogadhatóbb magyarázat lenne, mint a - szinte a rendező előtt is hiteltelen - válaszok. Hogy a mű mégis élvezhető, sőt érdekes marad, az a finom, értő módon a történetbe ágyazott humornak köszönhető.

A kritikus azonban félve mond véleményt: megélt éveinek kétszeresét háta mögött tudó korosztály számára a koherens gondolat hiányában lebegő történet, jelentéssel teli magyarázat lehet. Kérdés marad persze, hogy milyen magvas válaszokat adhat a felvetett problémára az a mű, amely ilyen életkori szűkítésekkel értelmezhető csak.

Az élet, mint nemi úton terjedő, halálos betegség, 2000
rendezte és írta: Krzysztof Zanussi
szereplők: Zbigniew Zapasiewicz, Krystyna Janda, Tadeusz Bradecki, Monika Krzywkowska, Pawel Okraska