Divathét
(Divathét) (színes, magyar életmódmagazin, 26 perc)
Rendező: Gyulai Mihály
További adatok: Stáblista
Tartalom: A műsor korhatár nélkül mutatja be a divat és a design újdonságait. Elsősorban hazai és külföldi divatbemutatók, kiállítások apropóján, valamint designerekkel, stylistokkal készített rövid interjúk segítségével. Foglalkozunk sztárokkal és közéleti szereplőkkel és a hozzájuk kapcsolódó eseményekkel is, azonban a kereskedelmi televízióktól eltérő módon. A DIVATHÉT úgy próbál szórakoztatni, hogy közben érdekes és értékes dolgokról informál, szinte észrevétlenül bővíti a nézők ismereteit, szélesíti látókörüket, megismerteti őket a régi hagyományokkal és az új szokásokkal egyaránt. Megmutatjuk, hogy a divat hogyan épül be mindennapjainkba, és az öltözködés- és viseletkultúra, valamint a tárgyi kultúránk hogyan alkot szerves egységet, miképpen élünk együtt a "divattal" a mindennapokban. Az építészettől a lakberendezésig, a bútortervezéstől a pihenéshez, a szórakozáshoz szükséges használati tárgyakig minden, ami bennünket körülvesz, egyfajta designt, stílust jelenít meg. Akárcsak saját külső megjelenésünk, amely már összefüggésben áll az általunk választott és kialakított életmóddal is.
E-mail: bestline@t-online.hu
Stáblista
-
Rendező:
-
Operatőr:
-
Műsorvezető:
-
Főszerkesztő:

