8℃ / 20
Budapest
Indexműsor Keresés

SITKE 2008. - Koncert a kápolnáért

(SITKE 2008. - Koncert a kápolnáért) (színes, magyar koncertfilm, 53 perc, 2008)

Rendező: Sebők György
További adatok: Stáblista

Tartalom: "Meg kell menteni a sitkei kápolnát!" - ez a mondat 22 évvel ezelőtt hangzott el egy összejövetelen, ahol többek között Balázs Fecó és Vida Ferenc, a Lord együttes alapítója is jelen volt. Így született meg a sitkei rockfesztivál ötlete. A szövetségesek hamar társakra találtak, neves előadók, együttesek csatlakoztak a kezdeményezéshez a kápolna felújításáért. A Kormorán első fénykora a '80-as évekre tehető, 2000 óta pedig másodvirágzását éli. Az ezredfordulóra ugyanis Koltay Gergely nyolc elhivatott és invenciózus zenészt gyűjtött maga köré, még lendületesebbé, hitelesebbé téve a formációt. Kialakult az összetéveszthetetlen vokális hangzás, amely a hangszeresek virtuozitásával párosul. Ráadásul már vannak követőik a szakmában, ami bizonyság arra, hogy a kilenctagú csapat a magyarság sorsát bemutató dalszövegeivel szintén utat mutat az ifjabb generációnak: lehet igényes, megtartó erőt jelentő nemzeti rockzenét is játszani.


Stáblista

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: