Andrea, Ilma
5 °C
18 °C

II. János Pál pápa szobrának megáldása és ünnepi szentmise

(II. János Pál pápa szobrának megáldása és ünnepi szentmise) (63 perc, 2008)

Rendező: Horváth Tamás
További adatok: Stáblista

Tartalom: A lengyel és a magyar nemzet kapcsolata immár több mint 1000 esztendőre tekint vissza. A világtörténelemben ritka, hogy két szomszédos nép 1000 éven át töretlen barátságban éljen egymás mellett, háborúk, konfliktusok nélkül. Idén március utolsó hetében Debrecen városa fogadja a két ország államfőit, a kulturális programokkal dúsított hét lezárásaként pedig Budapesten kerül sor II. János Pál lengyel pápa szobrának ünnepélyes felavatására, ezt követően pedig egy lengyel és magyar püspökök által bemutatott szentmisére. II. János Pál lengyel pápa volt az első egyházfő, aki ellátogatott Magyarországra. A Duna Televíziónak pedig különösen kedves emléket hagyott hátra, ugyanis magyarul elmondott köszöntése és apostoli áldása indította el csatornánkat 1992. december 24.-én Szenteste.


Stáblista