11℃ / 20
Budapest
Indexműsor Keresés

Bűn és büntetlenség

(Bűn és büntetlenség) (színes, magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2010)

Rendező: Skrabski Fruzsina , Novák Tamás
További adatok: Stáblista

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Tartalom: A film Biszku Béláról, az 56 utáni véres és kegyetlen megtorlások egyik irányítójáról szól. Biszku 1957 és 1961 között volt belügyminiszter, az MSZMP KB zárt ülésein többször felszólalt annak érdekében, hogy a bíróságok súlyosabb ítéleteket hozzanak valamint több fizikai megsemmisítést követelt. Szavait tettek követték, amelyik bíró nem engedelmeskedett, azt leváltották. Miközben az országot rabláncra fűzték, a forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, bíróság elé állítottak húszezret, miközben kétszázezren elmenekültek az országból. Sokkal kegyetlenebb volt a megtorlás, mint 1848-49-ért, mint 1919 után, vagy a II. világháborút követően összesen.
Biszku Béla 1989 óta visszavonultan él és soha senkinek sem nyilatkozott korábbi tetteiről. A film alkotóinak sikerült őt megszólaltatni, megkérdezni tőle, hogy bánja-e és bocsánatot kér-e a történtekért.


Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: