György
12 °C
23 °C

Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről

(Dózsa - Tánckrónika Dózsa György tetteiről) (színes, magyar táncfilm, 97 perc, 2010)

Rendező: Petrovics Eszter
További adatok: Stáblista

Tartalom: A Szegeden kétévente megrendezett Nemzetközi Néptáncfesztivál 2008-ban egy különleges produkció keretében valósult meg: a Ghymes együttes frontembere, Szarka Tamás ötletéből, zenéjével és dalszövegeivel valamint Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával színpadra állított Benyovszky című előadással. Az alkotók a nagysikerű munkát idén júliusban a neves koreográfus régen dédelgetett tervével folytatták: a Dózsa című táncjátékkal, mely az 1514-es parasztfelkelés vezérének tetteiről szól. Az Énekmondó szerepében is fellépő, zeneszerző-költő Szarka Tamás, a forgatókönyvíró-jelmeztervező Vincze Zsuzsa és a koreográfus-rendező Zsuráfszky Zoltán a címszerepre Novák Pétert kérte fel, aki táncosként, énekesként és színészként is egyaránt remekelt. A látványos előadásban közreműködtek a Honvéd Táncszínház művészei, a Szeged Táncegyüttes, a nyíregyházi Táncművészeti Iskola növendékei, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes, Makó Péter, Papp István Gázsa, Csávás Attila, D. Tóth Sándor, Molnár Péter, Tóth József zenészek, továbbá török, szlovák, olasz, román és szerb együttesek táncosai és zenészei.


Stáblista