Indexműsor Keresés

Goodbye Bafana

(Goodbye Bafana) (színes, magyarul beszélő, belga-dél-afrikai-angol-luxemburgi-olasz-francia-német filmdráma, 114 perc, 2007)

Rendező: Bille August
Főszereplő(k): Joseph Fiennes, Dennis Haysbert
Hazai bemutató: 2007. 08. 16.
További adatok: Stáblista, linkek, dvd, egyéb
Az olvasók értékelése:
 
6.00/10 (8 szavazat)

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Tartalom: Gregory Dél-Afrikában nő fel, gyerekkora helyszíne egy farm, ahol egyetlen társasága egy fekete kisfiú. Bafana a legjobb barátja lesz, egész nap együtt játszanak, tőle tanulja meg a helyi bennszülöttek nyelvét is. Ám ezt a gyerekkori barátságot a felnőtt férfi mélyen eltemeti a lelkében, hiszen maga is mereven hiszi és vallja az apartheid eszméit, a fehérek felsőbbrendűségét az őslakos feketék felett.

1968-ban feleségével és gyerekeivel Robben szigetére érkezik, oda ahol a legmagasabb fokú biztonsági intézkedések mellett tartják fogva a fekete bőrű politikai elítélteket, köztük Nelson Mandelát is. Gregoryt nyelvtudása segíti előbbre jutni a katonai ranglétrán, börtönőrként ki kell hallgatnia a foglyok beszélgetéseit, cenzúrázni leveleiket. Gregory kezdetben nem is sejti, hogy milyen nagy hatással lesz majd a gondolkodására és egész életére a gondjaira bízott Nelson Mandela.

A film valós emlékeket és történelmi eseményeket idéz fel, hiszen annak a férfinak a visszaemlékezéseiből készült, aki 20 éven át volt Nelson Mandela börtönőre, és akinek életét és rasszista gondolkodását megváltoztatta a mára már legendává váló politikus egyénisége és eszméi.


A film adatai
  • Hazai bemutató:
    2007. 08. 16.
  • Forgalmazó:
    Budapest Film
  • Gyártó:
    Arsam International / Banana Films / Film Afrika Worldwide CC / Future Films / Thema Production / X-Filme Creative Pool
  • Költség:
    30 millió dollár
A DVD adatai
  • Megjelenés:
    2007. 12. 04
  • Forgalmazó:
    Budapest Film
  • Extrák:
    Előzetes
  • Interjú
  • Egyéb:
    Hang: DD 5.1 magyar, angol
  • Felirat: magyar
  • Képarány: 2.35:1 (16:9)

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: