Vörös plakát
(L' Affiche rouge) (színes, francia film, 90 perc, 1976)
Rendező: Frank Cassenti
Főszereplő(k): Pierre Clémenti, Roger Ibanez
További adatok: Stáblista, linkek
Tartalom: 1944 elején egy nemzetközi partizánbrigád, a Manouchian ellenállási csoport harcolt a megszálló németek és a kollaboráns francia kormány ellen. A huszonhárom főből álló csoportot elfogták, tagjait lefényképezték, és arcukat, nevüket, kivégzésük hírével egy vérvörös keretbe foglalt plakáton kitűzték a városok és falvak utcáin. A németek így akarták bizonyítani, hogy a híres francia ellenállás csupán néhány hazátlan felforgató idegen, spanyol, olasz, magyar, lengyel, mind zsidó és kommunista szélsőséges akciója volt. Ez a történelmi esemény önmagában is kitűnő alapul szolgál egy kiélezett döntési szituációra épülő, lélektani politikai drámához. Cassenti izgalmas filmjének középpontjában azonban nem ez a történet áll. Őt az akkori hősök tetteinek mai értelmezhetősége érdekli. Filmjének hősei nem az akkori ellenállók, hanem a mai színészek, fiatalok, akik megpróbálják eljátszani a több mint három évtizede történteket, és keresni a heroikus áldozatvállalás értelmét és hatását.
Linkek:
Stáblista
-
Rendező:
-
Forgatókönyvíró:
-
Zeneszerző:
-
Operatőr:
-
Szcenikus:
-
Vágó:
-
Szereplők:

