Idegen név
(The Namesake) (színes, magyarul beszélő, indiai-amerikai filmdráma, 122 perc, 2006)
Rendező: Mira Nair
Főszereplő(k): Jacinda Barrett , Irfan Khan , Zuleikha Robinson , Tabu
További adatok: Stáblista, linkek, dvd, egyéb
Tartalom:
Egy fiatal indiai pár – akik ősi szokás szerint a szülők akaratának megfelelően keltek egybe – a 70-es évek végén az Egyesült Államokba, New Yorkba költözik. Ashima és Ashoke gyakorlatilag olyan, mint két idegen, akik most egy új, szintén idegen környezetben próbálják megismerni egymást.
Távol valódi hazájuktól születik meg két gyermekük, egy fiú és egy kislány. Édesanyja kedvenc orosz írója után a kisfiú a Gogol nevet kapja, de ez a név kezdetben inkább hátráltatja, mint segíti a fiú beilleszkedését.
A tinédzser Gogolnak meg kell tanulnia egyensúlyozni a szigorú tradíciókon alapuló indiai származása és az ettől gyökeresen eltérő amerikai élet között. Először lázad: megtagadja a nevét, egy gazdag amerikai lánynak udvarol és építészetet tanul a Yale-en, hogy senki ne az indiai fiút lássa benne. Szülei közben egyre inkább ragaszkodnak hátrahagyott hazájuk hagyományaihoz, és visszavágynak az óhazába. A szülők és Gogol életútja azonban váratlanul ismét keresztezi egymást, és a fiú lassan megtalálja a szülei világa és az általa választott új világ közötti kapcsolatot.
Stáblista
-
Rendező:
-
író:
-
Forgatókönyvíró:
-
Zeneszerző:
-
Operatőr:
-
Producer:
-
Vágó:
-
Szereplők:
A film adatai
-
Gyártó:Fox Searchlight Pictures / Cine Mosaic / Entertainment Farm / Mirabai Films / UTV Motion Pictures
A DVD adatai
-
Megjelenés:2007. 10. 24
-
Forgalmazó:InterCom
-
Extrák:Audiókommentár a rendező közreműködésével
- 3 kimaradt jelenet (kb. 5 p.)
- Kisfilm - A film anatómiája (kb. 32 p.)
- Kisfilm - Kal Penn (kb. 7 p.)
- Videóklip - Kolkata Love Poem (kb. 4 p.)
- Előzetes
-
Egyéb:Hang: DD 5.1 magyar, angol
- Felirat: magyar, angol, bolgár, görög, héber, horvát, orosz, portugál, román, szlovén, török
- Képarány: 1.85:1 (16:9)
