Indexműsor Keresés

Marilyn Monroe

Született: 1926. június 01.
Meghalt: 1962. augusztus 05.
Norma Jean Baker néven született Los Angelesben, 1926. június 1-jén. Apja már születése előtt meghalt, anyja erős alkohol-problémával küzdött, így Norma Jane 8 évesen árvaházba, majd anyja barátnőjének anyjához került. 16 évesen hozzáment az első férfihez, aki 1944-ben bevonult katonának, Norma Jean pedig egy hadiüzembe ment dolgozni, Ott fedezte fel André de Dienes, a magyar fotós, akivel bejárta a vadnyugatot. A keresett modell nemsokára a 20th Century Fox figyelmét is felkeltette, s nemsokára - immár Marilyn Monroe-ként - egy aprócska szereppel a filmvásznon is debütált. A kis szerepek világából az azóta elhíresült aktnaptárral próbált kitörni. Első sikerét John Huston Aszfaltdzsungelében aratta, majd 1952-ben az RKO Éjszakai összecsapás című mozifilmje hozta el számára a kiugrást. A Fox azonnal akarta kamatoztatni Monroe tehetségét, így a Niagara, A szőkék előnyben, és a Hogyan fogjunk milliomost? című könnyed filmekben szerepeltették, melyek máig a színésznő legemlékezetesebb alakításai közé tartoznak. Marilyn népszerűsége tovább nőtt, amikor Koreában katonák előtt lépett fel és kilógatta magát egy helikopterből. Maradandót alakított a Hétévi vágyakozás című filmben, miben a metrószellőző fölötti híres jelenete is látható. Négy évvel később megkapóan bájos figurát alakított Tony Curtis és Jack Lemmon társaságában a Van, aki forrón szereti című filmben, melyet már súlyos magánéleti gondokkal, gyógyszer- és alkoholfüggőséggel végzett, egyre kezelhetetlenebb depresszióval és a környezete számára egyre kevésbé elviselhető sztárallűrökkel. A film élete legnagyobb alakítása lett, de partnerei idegeire ment tévesztéseivel, mondatait - a hibázás elkerüléséért - a díszletfiókba ragasztották be. Utolsó estéjén, 1962. augusztus 5-én Los Angelesben Robert Kennedyvel, az elnök öccsével volt egy összejövetelen, 1962. augusztus 5-én pedig holtan találtak rá lakosztályában. A hivatalos verzió szerint Marilyn halálát gyógyszer-túladagolás okozta.

Film

  • The Fireball
    (fekete-fehér amerikai filmdráma, 84 perc)
  • színész
  • Aszfaltdzsungel
    (fekete-fehér, feliratos, amerikai krimi, 108 perc, 1950)
  • színész
  • Gyanús dolog
    (fekete-fehér amerikai vígjáték, 97 perc)
  • színész
  • Kallódó emberek
    (fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 120 perc, 1961)
  • színész
  • Szeressünk!
    (színes amerikai zenés vígjáték, 114 perc)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: