Papp Zoltán
Született: 1944. január 31.
1963-tól az Állami Déryné Színház tagja. 1969-ben Szolnok a következő állomás. 1978-ban Székely Gábor rendezővel és a teátrum más művészeivel a Nemzeti Színházhoz szerződik. 1982-ben és 1994-ben színtén Székelyt követi. A Budapesti Katona József Színház illetve az Új színház alapító tagja. A Katonában a Zsámbéki Gábor által rendezett nyitóelőadás, A manó szereplője. 1996-tól szabadúszó, 2002-ben Sopronba szerződik, egy év múlva azonban ismét a Nemzeti Színház társulatához csatlakozik. Vendégszerepelt a Vígszínházban, a Játékszínben, Budapesti Kamarában, a Merlinben és az Éjszakai Színház előadásaiban. Többször fellépett a gyulai várszínházban, ahol íróként, dramaturgként és rendezőként is dolgozott. 2008 óta ismét az Új Színház tagja. A legszebben beszélő magyar színészek egyike. Előadóművészként is közismert, önálló estjei nagy sikert arattak. Jelentős irodalmi munkássága. Több sikeres rádiójáték, színpadi adaptáció szerzője. Könyvei több műfajban is reprezentálják mint írót, költőt, irodalmárt. A rádió meghatározó szerepet játszott életében. Szerepei katalogizálásra várnak, rádiójáték rendezőként pedig díjat is nyert. Irodalomtörténeti, nyelvtörténeti és verstani tárgykörökben publikált, versfordításai válogatásokban szerepeltek.
Film
Ezt játsszák- Bástyasétány '74
(színes, magyar filmszatíra, 88 perc, 1974) - színész
- Bereményi Géza: Légköbméter
(színházi felvétel, 82 perc) - színész
Ezt játsszák- Boszorkányszombat
(színes, magyar mesefilm, 84 perc, 1983) - színész
- Dada
(színes, magyar tévéfilm, 71 perc, 1987) - színész
- Egy lócsiszár virágvasárnapja
(színes magyar tévéjáték, 107 perc, 1985) - színész
Ezt játsszák- Egyszer élünk
(színes, magyar játékfilm, 91 perc, 2000) - színész
- Éjszaka
(színes magyar filmdráma) - színész
- Emlékezés Illyés Gyulára
(45 perc) - közreműködő
- Majális
(színházi felvétel, 132 perc, 1990) - színész
- Nyelvújítástól-nyelvújításig
(színes magyar ismeretterjesztő film, 29 perc, 1997) - szereplő
- Shakespeare: Ahogy tetszik
(173 perc, 1987) - színész
- Spiró György: Az imposztor
(színházi felvétel, 140 perc) - színész
Ezt játsszák- Spiró György: Csirkefej
(színes magyarul beszélő magyar színházi felvétel, 153 perc, 1993) - színész
