9℃ / 17
Budapest
Indexműsor Keresés

Peter Ogi

1973-1978 - Budapest Zeneakadémia - Zeneszerzés szak A Spions zenekar alapító tagja, zeneszerzője, gitárosa. A Spions zenekart ma a magyar alternatív zene ősének tekintik, számaikat sok zenekar játszotta, és olykor játssza még ma is. Habár kevés felvételt hagytak maguk mögött, és kevés koncertet adtak, emlékük és a dalok önálló életet élnek. 1978-1982 - Párizs, London 1980 és 1982 között egy kislemez és egy album jelenik meg az EMI-nál, a szövegíró és a producer Malcolm McLaren (Sex Pistols) volt. Ebben az időben stúdiómunkákat is vállal, szintetizátor programozó Peter Gabriel csapataban. 1983-1990 - New York 1983-ban New York-ba költözik, ott két zenekart alapít (Ogi and the Backlash, ill. Central Europe), melyek mind sikeres klubzenekarokká válnak. Zenei munkássága ebben az időszakban a korai világzenei irányzatokhoz sorolható, arab hegedű, afrikai ütősök szólalnak meg pop-rock zenekaraiban. Abban az időben reklámfilmekhez ír zenét (IBM), zenészként és hangmérnökként dolgozik. Amerikában született dalaiból a Bahia Kiadó jelentetett meg egy válogatás albumot (Songs). 1991-1996 - Budapest másodszor 1990-ben New York-i zenekarával, a Central Europe-al sikeres koncert adnak a Petőfi Csarnokban. Ezzel egy időben érkezett Szász János meghívása a Zsötem c. film zeneszerzésére, így újra Magyarországra költözik. Filmzenéket komponál, kiad egy szerzői albumot (Blaze), zenei producerként dolgozik (Europa Kiadó), dalokat ír (Vincze Lilla). 1996-2007 - Betegség, gyógyulás, visszatérés Diszkográfia: O.G.I. (LP, EMI, 1980) Resist Dance (SP, EMI, 1981) Szédülés - (filmzene - Objektív Filmstúdió, 1990) Zsötem - (filmzene - Hunnia Filmstúdió, 1991) Songs (MC, Bahia, 1993) Blaze (CD, Bahia, 1995) Filmzenék: Szédülés <http://www.filmunio.hu/object.21c4fdcc-d1a1-4199-91d6-7442c93398e0.ivy> (1990, rendező: Szász János - játékfilm - Objektív Filmstúdió) Zsötem <http://www.filmunio.hu/object.e1289e41-479c-4bcd-bc39-55d84cf5fcb4.ivy> (1991, rendező: Salamon András - játékfilm - Hunnia Filmstúdió) Sawdust Tales (1996, rendező: B. Parishan) Koko (1998, Muhi András - dokumentumfilm - Inforg Filmstúdió) Flakon (2001 Kedves Lili - kisjátékfilm - Inforg Filmstúdió) A pofon <http://www.filmunio.hu/object.2c8e2d50-15e6-459c-829d-bf39c1336633.ivy>(2002, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Inforg Filmstúdió) Csigaember (2003, rendező: Kollár László - animációs film - MyFilm) Jocó (2003, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Inforg Filmstúdió) Mi, szemüvegesek (2004, rendező: Takács Vera - gyerek tv-játék - TV2) A 639. baba (2005, rendező: Dési András György és Móray Gábor - rövidfilm - Hunnia Filmstúdió) Magyarfutball - A 91. perc (2006, rendező: Muhi András Pires - Inforg Filmstúdió) Sziréna (2006, rendező: Novák András - Inforg Filmstúdió) Kilátások (2007, rendező: Sólyom Miklós - Inforg Filmstúdió)

Film

  • A pofon
    (fekete-fehér magyar dokumentumfilm, 26 perc)
  • zene
  • Flakon
    (színes magyar film, 12 perc)
  • zene
  • Szédülés
    (színes magyar játékfilm, 75 perc)
  • zeneszerző

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: