Indexműsor Keresés

Szabó István

Született: 1938. február 18.
16 éves korától filmrendező akart lenni, első próbálkozásra bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma egyetem) filmrendező szakára. 1961-ben végzett, Máriássy Félix osztályában. A lengyel és a francia új hullám hatására kibontakozott magyar új hullám egyik vezéregyénisége lett, művészi fejlődését döntően befolyásolta François Truffaut és Jean-Luc Godard munkássága. A Balázs Béla Stúdiót 1958 decemberében alapították a Fészek klubban filmrendező társaival. 1985 óta egyetemi tanárként oktat a Filmművészeti Egyetemen. 1991 óta az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke. Állandó alkotótársa az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos operatőr. Több mint 60 nemzetközi díjat nyert filmjeivel. Oscar-díjat kapott a Mephisto című filmért, és jelölték Bizalom, Redl ezredes és Hanussen című filmjeit a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Négy díjat vehetett át Cannes-ban, megkapta a David di Donatello-díjat a Mephistóért, a Brit Filmakadémia legjobb külföldi filmnek járó díját a Redl ezredesért, továbbá két filmjével, a Bizalommal és az Édes Emma, drága Böbe című filmjével nyert díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A napfény íze 1999-ben Európai Filmdíjat kapott.

Film

  • A hetedik napon
    (fekete-fehér magyar rövid játékfilm, 5 perc)
  • rendező
  • Ezt játsszák
  • A napfény íze
    (színes magyarul beszélő magyar-osztrák-kanadai-német történelmi dráma, 170 perc, 1999)
  • forgatókönyvíró, író, rendező
  • Ezt játsszák
  • Bizalom
    (színes, magyar filmdráma, 101 perc, 1979)
  • rendező, forgatókönyvíró, író
  • Csemeték
    (magyar dokumentumfilm, 21 perc)
  • rendező
  • Ezt játsszák
  • Hanussen
    (színes magyar-NSZK-osztrák filmdráma, 108 perc, 1988)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Koncert
    (fekete-fehér magyar filmetűd, 17 perc)
  • rendező
  • Ezt játsszák
  • Mephisto
    (színes, magyar-osztrák-német filmdráma, 139 perc, 1981)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Ősbemutató
    (fekete-fehér magyar tévéfilm, 67 perc)
  • rendező
  • Te
    (magyar kisjátékfilm, 10 perc)
  • rendező
  • Tiszta film
    (színes magyar riportfilm, 48 perc)
  • szereplő
  • Tíz perc: cselló
    (színes, fekete-fehér magyarul beszélő angol-német filmetűd, 101 perc)
  • rendező, forgatókönyvíró

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: