Cselényi László
Született: 1951. február 01.
Tv-rendező, szerkesztő, egyetemi tanár.Cselényi László 1951. február 1-én született Kolozsvárott Cselényi Béla és Kiss Anikó gyermekeként. 1970-1974 között a Babeş-Bolyai Tudományegyetem pszichológia-történelem-filozófia szakán tanult. 1975-1977 között Bukarestben rendezői végzettséget szerzett. Az erdélyi Stúdió 51 alapító vezetője, az 1970-es évek közepén a csoportot felszámolták. 1974-1977 között a Kolozsvári Bábszínháznál kreativitáskutató, irodalmi referens, rendező volt. 1977-1981 között a Román Televízió bukaresti magyar adásánál rendező, szerkesztő volt. 1981-1983 között munkanélküli, tejkihordó volt. 1983-ban települt Magyarországra. 1983-1996 között a Magyar Televízió szerkesztő-rendezőjeként dolgozott. 1996-2001 között a Duna Televízió rendezője volt. 2002-2005 között az Uránia Nemzeti Filmszínház Kht. ügyvezetője volt. 2005-2010 között a Duna Televízió elnöke volt. Az ELTE dokumentumfilm óraadó tanára.
Film
- "Vasfüggöny"
(színes magyar portréfilm, 52 perc) - rendező, forgatókönyvíró
- "Mégis, lelkem, szeressed hazámat!"
(színes, magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2010) - rendező
Ezt játsszák- ...És ilyen Lili!
(színes, magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2008) - rendező, forgatókönyvíró
Ezt játsszák- A hegyi beszéd
(48 perc) - rendező
- A légópincétől a bányalóig
(63 perc, 2002) - rendező
- A megpróbáltatások erejével
(színes, magyar dokumentumfilm, 40 perc, 2009) - operatőr
- A megszállott
(színes magyar portréfilm, 30 perc) - rendező
Ezt játsszák- Állomás
(színes, magyar tévéfilmsorozat, 2008) - alapötlet szerző
- Az ezred legkiválóbb tisztje
(színes, magyar portréfilm, 41 perc, 2009) - operatőr
- Az utolsó pillanat
(színes magyar dokumentumfilm, 60 perc) - rendező
- Azeri mozaik
(színes magyar ismeretterjesztő film, 52 perc, 2006) - rendező
- Baránszky László
(színes magyar portréfilm, 31 perc) - rendező
- Betlehemes körút
(színes, magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2000) - rendező
- Csend
(magyar dokumentumfilm sorozat, 2006) - rendező
- Csend - Héjja Sándor
(színes magyar dokumentumfilm sorozat, 52 perc) - rendező
- Csillagvitéz
(színes, magyar mesejáték, 56 perc, 1987) - rendező
- Egy lány elindul
(színes magyar portréfilm, 56 perc) - rendező
- Egyiptom írnoka
(színes, magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2002) - rendező
- Emlékképek a 2001-es velencei karneválról
(színes, magyar szórakoztató műsor, 90 perc, 2001) - rendező
- Én száz évre tervezek
(színes magyar portréfilm, 60 perc) - rendező
- Etus néni
(színes, magyar dokumentumfilm, 59 perc, 1997) - rendező
- Európai biográfiák kelettől nyugatig
(színes, magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2007) - szereplő
- Gyökereket és szárnyakat
(színes, magyar dokumentumfilm, 23 perc, 2009) - operatőr
- HETED7ORSZÁG - Benedek Elek mesemondóverseny
(színes, magyar szórakoztató műsor, 60 perc, 2009) - szereplő
- Honvágy Tamás Gábor módra
(színes magyar portréfilm, 52 perc) - rendező
- Hunok (a háztetőkön) Párizsban
(színes, magyar dokumentumfilm, 29 perc, 2004) - rendező
- Időgörbülés - Tunézia
(színes magyar ismeretterjesztő film, 33 perc, 1994) - rendező
- István, az egyetemes szent
(magyar ismeretterjesztő film, 22 perc) - rendező
- Játszani is engedd - Gondolatok versekről
(43 perc, 1984) - rendező
- Kanári - Kosztolányi Dezső
(színes, magyar filmdráma, 43 perc, 1993) - rendező
- Keresztelő
(színes magyar dokumentumfilm, 33 perc) - rendező
- Kinga üzenete
(színes, magyar dokumentumfilm, 40 perc, 1999) - rendező
- Kónya & Conia
(színes magyar ismeretterjesztő film, 36 perc) - rendező
- Korzikai kérdőjelek
(színes magyar dokumentumfilm, 60 perc) - rendező
- Kunok és bálványok
(színes magyar dokumentumfilm, 44 perc, 2002) - rendező
- Láss! Hallgass! Érezz!
(színes, magyar ismeretterjesztő film, 80 perc, 2008) - rendező
- Legendárium: Teller
(magyar dokumentumfilm, 2000) - rendező
- Magyar Európa
(színes magyarul beszélő magyar dokumentumfilm) - rendező
- Magyar szellem a brit szigeten
(színes magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 perc, 2004) - rendező
- Mars a Holdra
(színes, magyar dokumentumfilm, 32 perc, 2009) - operatőr
- Mezzo Operaverseny és Fesztivál
(2009) - közreműködő
- Minoritates Mundi
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 41 perc, 1996) - rendező
- Negyven perc Keresztury Dezsővel
(36 perc) - rendező
- Nyitva látám mennyeknek kapuját...
(színes magyar zenés film, 40 perc) - rendező
- Ó, fényességes szép hajnal
(színes magyar zenés film, 32 perc, 2007) - rendező, forgatókönyvíró
- Ördögváltozás Csíkban
(színes, magyar tévéfilm, 40 perc, 1993) - rendező
- Oroszlán és ökör
(színes magyar ismeretterjesztő film, 60 perc) - rendező
- Sinkovits Imre a mi képernyőnkön
(magyar dokumentumfilm, 73 perc, 2001) - rendező
- Sorompók
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 30 perc, 2003) - rendező
- Szegény Tisza, miért is bántjátok?
(színes magyar dokumentumfilm, 45 perc) - rendező
- Szent Benedek lányai I-II.
(színes magyar dokumentumfilm, 60 perc) - rendező
Ezt játsszák- Színészportrék
(színes, magyar portréfilm, 38 perc, 1997) - rendező
- Szíria - Az idő szárnyain
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2007) - rendező, operatőr
Ezt játsszák- Tálentum
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 26 perc, 2001) - rendező
- Tamás Gábor jótékonysági koncert
(színes magyar szórakoztató műsor, 120 perc) - rendező
- Tarka elbeszélések
(magyar tévéjáték, 38 perc) - rendező
- Tavaszi mámor...
(színes, magyar dokumentumfilm, 45 perc, 1991) - rendező, forgatókönyvíró
- Tekercsek vándortarisznyában
(magyar dokumentumfilm, 19 perc, 1997) - rendező
- Teleszubjektív
(40 perc, 2009) - szereplő
- Teremtés az erdei tisztáson
(magyar dokumentumfilm, 29 perc, 1998) - rendező
- Történelmet hazudni nem lehet
(színes magyar riportfilm, 88 perc) - rendező
- Tudós vélemények a magyar őstörténetről
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2002) - rendező
- Tükör
(színes, magyar dokumentumfilm sorozat, 1999) - rendező
- Univerzum a kisvárosban - Incze János Dés
(színes, magyar dokumentumfilm, 22 perc, 1994) - rendező
- Varga Sinai Gizella és társai - Teherán, 1994.
(színes magyar portréfilm, 31 perc) - rendező
- Vértanúink, hitvallóink
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 10 perc, 2002) - rendező
- Viaszfigurák
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 11 perc, 2002) - rendező
- Viaszfigurák és gondolatok
(színes, magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 9 perc, 2002) - rendező, forgatókönyvíró
- Volt egyszer egy kis zsidó
(színes magyar zenés film, 34 perc) - rendező
- Zenés Bibliai barangolás
(magyar film, 74 perc, 2000) - rendező, forgatókönyvíró
- Zsoltárok
(színes, magyar zenés film, 87 perc, 1996) - operatőr, rendező
