Indexműsor

Bacsó Péter

Született: 1928. január 06.
Meghalt: 2009. március 11.
Bacsó Péter magyar filmrendező. Családja az 1940-es években költözött Budapestre. 1950-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeit Főiskolán. Pályája elején a Hunnia dramaturgja lett, majd forgatókönyvíróként dolgozott. Első rendezése 1964-ben a <i>Nyáron egyszerű</i> című film volt. 1969-ben rendezte a legendás <i>A tanú</i> című filmet, amely az ötvenes évek koncepciós pereit eleveníti fel. A film túlzottan merész volt az akkori kultúrpolitikának, ezért tíz évig dobozban tartották, de az 1981-es cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilm lett Magyarországon. 1973-tól 1991-ig a Dialóg Stúdió művészeti vezetője volt. Félévszázados munkásságáról 2007 novemberében jelent meg a Bacsó Filmkönyv című kötet.<br> Díjai: Balázs Béla-díj - 1968 Érdemes Művész - 1972 A Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíja - 1972 Kiváló Művész - 1983 Kossuth-díj - 1985 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje - 1998 A mozi és a történelem találkozása - isztambuli filmfesztivál - életműdíj - 1999 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal /polgári tagozat/ - 2002 A Magyar Mozgókép Mestere - 2004 Budapest Díszpolgára elismerés - 2006 Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíja - 2008 Hazám-díj - 2008 Életműdíj - 2009

Film

  • A harag napja
    (fekete-fehér magyar játékfilm, 92 perc)
  • forgatókönyvíró
  • Áramütés
    (színes magyar játékfilm, 105 perc)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Erkel
    (fekete-fehér magyar játékfilm, 108 perc)
  • dramaturg
  • Helló, Doki
    (színes magyar tévéfilmsorozat)
  • rendező, író
  • Ifjú szívvel
    (színes magyar filmdráma, 103 perc)
  • forgatókönyvíró
  • Lili
    (színes magyarul beszélő magyar tévéfilmsorozat, 49 perc)
  • forgatókönyvíró
  • Live Show
    (színes magyar játékfilm)
  • rendező
  • Sértés
    (színes magyar játékfilm, 94 perc, 1983)
  • forgatókönyvíró, rendező
  • Tegnapelőtt
    (színes magyar játékfilm, 112 perc)
  • forgatókönyvíró, rendező

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: