7℃ / 19
Budapest
Indexműsor Keresés

Hajduk Károly

Szentesen, a híres drámatagozatos osztályban érettségizett. A Bárka Színház stúdiósaként első szerepét Kaszás Gergőtől kapta, de találkozhattunk nevével a Merlin Színház előadásain is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójaként[1], két Bodó Viktor rendezésben mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A diplomaszerzést követően, 2004-ben a Petőfi Sándor utcai teátrum szerződteti és rövidesen átvette Dévai Balázstól -a színház történetének legnagyobb szériában játszott darabjának- a Portugál főszerepét. 2011-ig több mint százötvenszer lépett színpadra az álmodozó "entellektüelt" megszemélyesítve. A színház sokat foglalkoztatott művésze, sok színű szerepekben bizonyíthatta tehetségét. Címszereplője volt Shakespeare Macbeth című drámájának és jelentős feladatokat kapott kortárs alkotásokban (Vakond, Golden Dragon, Szirénének). Többször láthatta a nagyérdemű Bozsik Yvette és Szabó Réka táncdrámáiban. A "Katona" mellett szerepet vállalt-kapott többek között- a Krétakör Színház és a Táp Színház produkcióiban is. Díjak: 2006 - POSZT: Legjobb 30 év alatti színész (Shakespeare: Troilus és Cressida)

Film

  • Playing God
    (színes magyar kísérleti film, 26 perc)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: