Indexműsor Keresés

Molnár Ferenc

Született: 1878. január 12.
Meghalt: 1952. április 02.
Magyar író, drámaíró és publicista. 1887-1895: a budapesti Református Gimnázium tanulója. 1895: jogot tanul Budapesten és Genfben, majd Párizsba utazik. 1896: visszatér Budapestre, nem folytatja jogi tanulmányait, hanem újságíró lesz. Ekkor veszi fel a Molnár nevet. 1898-ban jelenik meg az első elbeszéléskötete, 1901-ben az első regénye, 1902-ben pedig bemutatták az első drámáját is. Egész életében különleges jómódban élt. Hamarosan a legnépszerűbb magyar íróvá vált, drámaíró lett, műveit nagyon sok nyelvre lefordították, világszerte játszották, de szakmai és emberi megítélése ellentmondásos volt, sőt végletes. Rajongói a világ legnagyobb szórakoztatójának tartották. Ő maga is a szórakoztatást tekintette legfontosabb művészi céljának. Világszerte ő a legismertebb magyar író! Műveiben kiemelt szerepet kapnak a szerelmi történetek, csábítások, féltékenységek, az érzékiség, a szexualitás, a nemek harca. Gyors írói sikereit a prózában klasszikussá vált, tizennégy nyelvre lefordított, több országban megfilmesített, máig kivételes népszerűségnek örvendő ifjúsági regénye, A Pál utcai fiúk (1907), a színpadon pedig a Liliom és A testőr (1910) tetőzte be. Kiváló stiliszta volt, stílusa eleven, fordulatos, könnyed. 1920 és 1940 között többnyire Nyugat-Európában élt, csak látogatóban járt Magyarországon. 1940-ben - a fasizmus elől menekülve - New Yorkba költözött, haláláig a Plaza Hotelben lakott.

Film

  • A hattyú
    (színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 104 perc, 1956)
  • író
  • A Pál utcai fiúk
    (színes, magyarul beszélő, olasz-magyar filmdráma, 180 perc, 2003)
  • író
  • Az ötlet
    (magyar tévéfilm, 26 perc)
  • író
  • Egy, kettő, három
    (fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 105 perc, 1961)
  • író
  • Liliom
    (fekete-fehér, magyarul beszélő, francia-amerikai vígjáték, 117 perc, 1934)
  • író
  • Szerelem est
    (színes magyar játékfilm, 72 perc, 1998)
  • író

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: