Agatha Christie
Született: 1890. szeptember 15.
Meghalt: 1976. január 12.
Angol írónő, a krimi koronázatlan királynője. Agatha Mary Clarissa Miller néven látta meg a napvilágot. Anyja, Clara Boehmer angol, míg apja, Frederick Alvah Miller amerikai származású. A Miller házaspár harmadik gyermeke volt: Margaret Frary (Madge) nővérénél tizenegy, bátyjánál, Louis Montantnál (Monty) tíz évvel volt fiatalabb. Édesapja betegeskedése, valamint a család anyagi helyzetének romlása miatt bérbe adták ashfieldi otthonukat és Dél-Franciaországba költöztek 1897-ben. Itt tanult meg Agatha hallás után rendkívül jól franciául (az iskolában emiatt még nehézségei akadtak) és itt kezdett el zongorázni tanulni. A zene és az opera szeretete egész életét végigkísérte, kiskorában titkon operaénekes akart lenni, erről az álomról azonban le kellett mondania. A hosszúra nyúlt nyaralás befejeztével visszaköltöztek Angliába, azonban apja egészsége nem javult. 1901-ben Frederick kétoldali tüdőgyulladást kapott és nevelőanyja ealingi házában meghalt. Mivel Monty a tékozló fiú szerepét töltötte be, és Madge 1902-ben férjhez ment, anyja és kisebbik lánya magára maradt. Egy nagy ugrás az időben: 1912. Ebben az évben ismerte meg Archibald Christie-t, a katonatisztet egy táncestélyen. 1914. december 24-én házasodtak össze. Egy gyermekük született: 1919. augusztus 19-én Ashfieldben Rosalind Margaret Clarissa Christie. Agatha az első világháború ideje alatt a torquay-i kórházban ápolóként, majd nehéz vizsgákat letéve egy újonnan megalakult gyógyszerlaboratóriumban dolgozott. Elkezdett gondolkodni egy könyv sémáján, és lám-lám, mi lehetne a gyilkosság módja? Mérgezés. Formálódik már egy detektív alakja is, aki majd rámutat az igazságra. Ő lesz a híres Hercule Poirot, a zseniális belga nyugalmazott nyomozó, aki a háború viszontagságai miatt menekül Angliába. A könyv elkészül, Agatha elküldi hat kiadónak is, azonban mindenki visszadobja. 1920-ban végül megjelenik - történt ugyanis, hogy a Bodley Head főnöke, John Lane csekély honoráriumot fizetett az elsőkönyves szerzőnek - kemény 25 fontot -, sőt következő öt könyvének kiadási jogát hasonló feltételekkel köti le. Agatha lelkesen és tudatlanul aláírta a szerződést. 1926. Agatha Christie életének legjelentősebb fordulópontja több okból is: megmagyarázhatatlan eltűnése, Az Ackroyd-gyilkosság megjelenése, amellyel elindult a világhírnév felé. Az eltűnés után Agatha elvált Archie-tól 1928-ban. Agatha 40 évesen ismeri meg a fiatal régészt, Max Mallowant, egy, a Közel-Keleten tett látogatás, nyaralás során. 1930. szeptember 11-én összeházasodtak Skócia-ban. A második világháború alatt is rendszeresen segédkezett a kórházban és rendszeresen kísérte el második férjét ásatásokra. Férjét lovággá ütötték, ő pedig 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét. Agatha Christie 1976. január 12-én halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. Max Mallowan két évvel élte túl szeretett Agatháját, és 1978. augusztus 19-én halt meg.
Film
- A vád tanúja
(fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai krimi, 112 perc, 1957) - író
- A végzet háza
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 95 perc, 2009) - író
- Agatha Christie Poirot történetei: Ház a világ végén
(színes angol krimi, 99 perc) - író
- Agatha Christie: A barna ruhás férfi
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 1989) - író
- Agatha Christie: A Bertram Szálló
(színes magyarul beszélő angol krimi, 110 perc) - író
- Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 105 perc, 1980) - író
- Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt
(színes, angol krimi, 1992) - író
- Agatha Christie: A láthatatlan kéz
(színes angol-amerikai-ausztrál krimisorozat, 96 perc) - író
- Agatha Christie: A láthatatlan kéz
(színes, angol-amerikai krimi, 93 perc, 2006) - író
- Agatha Christie: A Sittaford-rejtély
(színes, angol krimi, 93 perc, 2006) - író
Ezt játsszák- Agatha Christie: Balhüvelykem bizsereg...
(színes, angol krimi, 93 perc, 2006) - író
- Agatha Christie: Egy marék rozs
(színes, magyarul beszélő, angol-amerikai-ausztrál krimi, 103 perc, 1985) - író
- Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 120 perc, 1982) - író
- Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
(színes angol-amerikai-ausztrál krimi) - író
- Agatha Christie: Gyöngyöző cián
(színes angol krimi, 95 perc) - író
- Agatha Christie: Gyöngyöző cián
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 100 perc, 1983) - író
- Agatha Christie: Halál a Níluson
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 140 perc, 1978) - író
- Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság
(színes magyarul beszélő angol krimi, 94 perc) - író
- Agatha Christie: Holttest a könyvtárszobában
(színes magyarul beszélő angol krimi, 110 perc) - író
- Agatha Christie: Nemezis
(színes magyarul beszélő angol krimi, 105 perc) - író
- Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 111 perc, 1982) - író
- Agatha Christie: Nyílt kártyákkal
(színes angol filmdráma, 93 perc) - író
- Agatha Christie: Poirot történetei
(színes magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat, 100 perc) - író
- Agatha Christie: Randevú a halállal
(színes magyarul beszélő angol-amerikai-izraeli krimi, 96 perc, 1988) - író
- Agatha Christie: Rejtély az Antillákon
(színes magyarul beszélő angol krimi, 110 perc) - író
- Agatha Christie: Rejtély az Antillákon
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 88 perc, 1983) - író
- Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság
(színes, angol krimi, 94 perc, 2006) - író
- Agatha Christie: Temetni veszélyes
(színes angol film, 93 perc) - író
- Agatha Christie: Tükrökkel csinálják
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol krimi, 100 perc, 1985) - író
- Agatha Christie: Vacsora tizenhármasban
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol krimi, 91 perc, 1985) - író
- Agatha Christie: Zátonyok közt
(színes angol krimi, 94 perc) - író
- Apró gyilkosságok a családban
(színes, magyarul beszélő, francia tévéfilmsorozat, 94 perc, 2006) - író
- Az ábécé gyilkosságok
(fekete-fehér, angol krimi, 87 perc, 1966) - író
- Bűbájos gyilkosok
(színes, magyarul beszélő, angol tévéfilm, 102 perc, 1996) - író
- Ecc, pecc, kimehetsz!
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 90 perc, 2009) - író
- Gyilkosság a forgatáson
(színes indiai krimi, 150 perc) - író
- Gyilkosság a paplakban
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 95 perc, 2004) - író
- Gyilkosság az Orient expresszen
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 128 perc, 1974) - író
- Gyilkosság az Orient expresszen
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 86 perc, 2001) - író
- Gyilkosság három felvonásban
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 94 perc, 1986) - író
- Gyilkosság meghirdetve
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 95 perc, 2005) - író
- Gyilkosság Mezopotámiában
(színes magyarul beszélő angol krimi, 99 perc) - író
- Gyilkosság, mondta a hölgy
(fekete-fehér, angol krimi, 83 perc, 1961) - író
- Gyilkosság, szólt a hölgy
(fekete-fehér, angol vígjáték, 87 perc, 1961) - író
- Hercule Poirot Karácsonya
(színes magyarul beszélő angol krimi, 103 perc) - író
- Heure zéro
(színes, francia film, 2007) - író
- Holttest a könyvtárszobában
(színes, magyarul beszélő, angol-amerikai krimi, 94 perc, 2004) - író
Ezt játsszák- Le crime est notre affaire
(színes, francia film, 109 perc, 2008) - író
- Macska és az egerek
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 97 perc, 2010) - író
- Marple: A kék muskátli
(angol filmdráma, 2010) - író
- Marple: A kristálytükör meghasadt
(színes, magyarul beszélő, angol filmdráma, 90 perc, 2010) - író
- Marple: Királyok és kalandorok
(angol filmdráma, 2010) - író
- Meghurcolt ártatlanság
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 91 perc, 1984) - író
- Menetrendszerinti gyilkosságok
(színes, magyarul beszélő, francia krimi, 95 perc, 2009) - író
- Miss Marple - A Bertram Szálló
(színes, angol krimi, 93 perc, 2007) - író
- Miss Marple - Az alibi
(színes, angol krimi, 93 perc, 2007) - író
Ezt játsszák- Miss Marple - Éjféltájt
(színes, angol krimi, 93 perc, 2007) - író
- Miss Marple - Nemesis
(színes magyarul beszélő angol krimi, 83 perc, 2007) - író
Ezt játsszák- Miss Marple - Nemezis
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 94 perc, 2007) - író
- Miss Marple történetei - Egy marék rozs
(színes, angol krimi, 94 perc, 2008) - író
- Miss Marple történetei - Gyilkosság a paplakban
(színes angol krimi) - író
- Miss Marple történetei - Könnyű gyilkosság
(színes, angol krimi, 93 perc, 2008) - író
- Miss Marple történetei - Miért nem szóltak Evansnek?
(színes, angol krimi, 94 perc, 2009) - író
- Miss Marple történetei - Szemfényvesztők
(színes, angol krimi, 93 perc, 2009) - író
- Miss Marple történetei: Gyilkolni könnyű
(színes, angol-amerikai krimi, 94 perc, 2008) - író
- Mrs. McGinthy halott
(fekete-fehér, angol krimi, 90 perc, 1964) - író
- Nem vagyok gyilkos
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 98 perc, 2010) - író
- Nyaraló gyilkosok
(színes magyarul beszélő angol krimi, 99 perc) - író
- Öt kismalac
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 90 perc, 2011) - író
- Paddington 16:50
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 95 perc, 2004) - író
Ezt játsszák- Poirot
(színes, magyarul beszélő, angol tévéfilmsorozat, 1989) - író
- Poirot történetei - A harmadik lány
(színes, angol krimi, 93 perc, 2008) - író
- Poirot történetei - Macska a galambok között
(színes, angol krimi, 2008) - író
- Poirot történetei - Mrs. McGinty halott
(színes, angol krimi, 93 perc, 2008) - író
- Poirot történetei - Randevú a halállal
(színes, angol krimi, 93 perc, 2008) - író
- Poirot: A kisegér mindent lát
(színes magyarul beszélő angol krimi, 103 perc) - író
- Poirot: A kutya se látta
(színes magyarul beszélő angol krimi, 90 perc) - író
- Poirot: A Styles-i rejtélyes eset
(színes angol krimi) - író
- Poirot: Az Ackroyd gyilkosság
(színes magyarul beszélő angol krimi, 102 perc) - író
- Poirot: Az ijedt szemű lány
(színes magyarul beszélő angol krimi, 105 perc) - író
- Poirot: Az órák
(színes, angol krimi, 2009) - író
- Poirot: Cipruskoporsó
(színes magyarul beszélő angol krimi, 93 perc) - író
- Poirot: Halál a Níluson
(színes, magyarul beszélő, angol krimi, 97 perc, 2004) - író
- Poirot: Lord Edgware halála
(színes magyarul beszélő angol krimi, 100 perc) - író
- Poirot: Öt kismalac
(színes magyarul beszélő angol krimi, 93 perc) - író
- Temetni veszélyes
(fekete-fehér, angol krimi, 78 perc, 1963) - író
Ezt játsszák- Titkok háza
(színes, magyarul beszélő, francia vígjáték, 103 perc, 2005) - író
Ezt játsszák- Tíz kicsi indián
(fekete-fehér, magyarul beszélő, angol misztikus film, 91 perc, 1965) - író
- Zátonyok között
(színes, magyarul beszélő, francia-svájci krimi, 94 perc, 2011) - író
