Bruce Willis
Született: 1955. március 19.
New Jersey-i munkáscsaládból származik. A színészi hajlandóságot viszonylag korán felfedezte magában, ezért választotta a drámatagozatáról híres Montclair State College-ot. Több meghallgatás után 1977-ben végre szerepet kapott egy színdarabban. Ez elég lökés volt ahhoz, hogy otthagyja az iskolát, és New Yorkba költözzön szerencsét próbálni. Karrierjében az 1984-es év hozta meg az igazi áttörést, hisz ebben az esztendőben főszerepet kapott Sam Shepherd Fool for Love című darabjában az off-Broadwayn. A következő évben 3000 jelentkező közül őt választották A simlis és a szende (Moonlighting) című tévésorozat főszerepére. A sorozatban nyújtott teljesítményét Emmy- és Golden Globe-díjjal honorálták. Játékfilmen a Nem látni és megszeretni (Blind Date) című filmmel debütált Kim Basinger oldalán. Ezt követte a Drágán add az életed, mely az 1988-as esztendő legnagyobb kasszasikere lett. A film, melyet további két rész követett (Még drágább az életed és Die Hard - Az élet mindig drága) egy csapásra nemzetközi sztárrá tette Willist. A harmadik részben egyébként együtt játszott Samuel L. Jacksonnal, csakúgy mint Quentin Tarantino nagy kritikai elismerést kivívott munkájában, a Ponyvaregényben (Pulp Fiction). Elképesztő sokoldalúságáról és kivételes tehetségéről tett tanúbizonyságot karrierje során. Kasszasikernek számító akciófilmjei mellett romantikus vígjátékokban is szerepelt, míg világszerte elismert mozisztárrá vált. Óriási sikert aratott a kritika által is nagyra értékelt A hatodik érzék (The Sixth Sense) című kasszasikerben, amely a Walt Disney Company legnagyobb sikere volt 1999-ben, s minden idők tizedik legnagyobb bevételét hozta. 1998-ban az Armaggeddon című sikerfilmben szerepelt, amely abban az évben szintén a Disney csúcssikerének bizonyult.
Film
Ezt játsszák- 12 majom
(színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus kalandfilm, 123 perc, 1995) - színész
- 16 utca
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 105 perc, 2006) - színész, producer
- A kód neve: Merkúr
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 107 perc, 1998) - színész
- A kölyök
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 104 perc, 2000) - színész
- A nagy bajnok
(színes, magyarul beszélő, amerikai családi film, 91 perc, 2002) - színész
- A Nap könnyei
(színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 121 perc, 2003) - színész, producer
- A Sakál
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-francia-német-japán akciófilm, 124 perc, 1997) - színész
- A sebezhetetlen
(színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 106 perc, 2000) - színész
- A simlis és a szende
(színes magyarul beszélő amerikai vígjátéksorozat, 45 perc, 1985) - színész
Ezt játsszák- Alpha Dog
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 113 perc, 2006) - színész
- Alvilági játékok
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 105 perc, 2006) - színész
- Armageddon
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 145 perc, 1998) - színész
Ezt játsszák- Árral szemben
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 101 perc, 1993) - színész
- Az éj színe
(színes, magyarul beszélő, amerikai erotikus-thriller, 121 perc, 1994) - színész
- Az ellenség földjén
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 120 perc, 1989) - színész
Ezt játsszák- Az igazság nyomában
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 93 perc, 2012) - színész
Ezt játsszák- Az ötödik elem
(színes, magyarul beszélő, francia akció-vígjáték, 126 perc, 1997) - színész
- Az utolsó cserkész
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 105 perc, 1991) - színész
- Bajnokok reggelije
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 110 perc, 1999) - színész
- Bérgyilkos a szomszédom
(színes, magyarul beszélő, kanadai-amerikai akció-vígjáték, 98 perc, 2000) - színész
- Billy Bathgate
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 103 perc, 1991) - színész
- Családi űrutazás
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 104 perc, 2006) - színész
- David Letterman Show
(színes, amerikai talk show, 60 perc, 1993) - színész
Ezt játsszák- Die Hard - Drágább, mint az életed
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 97 perc, 2013) - színész
- Die Hard 3. - Az élet mindig drága
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 131 perc, 1995) - színész
Ezt játsszák- Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 135 perc, 2007) - producer, színész
- Drágán add az életed
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 131 perc, 1988) - színész
- Fecsegő tipegők - A vadon szaga
(színes magyarul beszélő amerikai rajzfilm, 75 perc, 2003) - színész
Ezt játsszák- Felültetve
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 85 perc, 2011) - színész
Ezt játsszák- G.I. Joe - Megtorlás
(színes, magyarul beszélő, kanadai-amerikai sci-fi akciófilm, 110 perc, 2013) - színész
Ezt játsszák- Grindhouse: Terrorbolygó
(színes, amerikai horror, 105 perc, 2007) - színész
- Haláli fegyver
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 89 perc, 1993) - színész
- Hart háborúja
(színes, magyarul beszélő, amerikai háborús filmdráma, 125 perc, 2002) - színész
Ezt játsszák- Hasonmás
(színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 89 perc, 2009) - színész
Ezt játsszák- Hatodik érzék
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 108 perc, 1999) - színész
- Hiúságok máglyája
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 120 perc, 1990) - színész
Ezt játsszák- Holdfény királyság
(színes, feliratos, amerikai filmdráma, 94 perc, 2012) - színész
- Jól áll neki a halál
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 103 perc, 1992) - színész
- Két kopper
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 103 perc, 2010) - színész
Ezt játsszák- Looper - A jövő gyilkosa
(színes, feliratos, amerikai sci-fi akciófilm, 118 perc, 2012) - színész
- Már megint bérgyilkos a szomszédom
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 85 perc, 2004) - színész
- Még drágább az életed!
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 124 perc, 1990) - színész
Ezt játsszák- Megetetett társadalom
(színes, amerikai-angol filmdráma, 116 perc, 2006) - színész
- Merénylet a suligóré ellen
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 90 perc, 2008) - színész
- Minden azzal kezdődött
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 104 perc, 2008) - színész
- Naplemente
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 102 perc, 1988) - színész
- Négy szoba
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmszatíra, 97 perc, 1995) - színész
- Nem látni és megszeretni
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 95 perc, 1987) - színész
- Nicsak, ki beszél még!
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 1989) - színész
- Nicsak, ki beszél!
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 1989) - színész
Ezt játsszák- Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét
(színes, magyarul beszélő, amerikai-ausztrál akció-vígjáték, 125 perc, 2004) - színész
Ezt játsszák- Öldöklő vágyak
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 99 perc, 1991) - színész
Ezt játsszák- Ponyvaregény - Pulp Fiction
(színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 150 perc, 1994) - színész
Ezt játsszák- Red
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 111 perc, 2010) - színész
- Senki bolondja
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 110 perc, 1994) - színész
Ezt játsszák- Sin City
(színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 119 perc, 2005) - színész
Ezt játsszák- Szükségállapot
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 116 perc, 1998) - színész
Ezt játsszák- The Expendables - A feláldozhatók
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 103 perc, 2010) - színész
Ezt játsszák- The Expendables 2 - A feláldozhatók 2
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 102 perc, 2012) - színész
Ezt játsszák- Túl a sövényen
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 83 perc, 2006) - színész
Ezt játsszák- Túszjátszma (Túszdráma)
(színes, magyarul beszélő, amerikai-német akciófilm, 103 perc, 2005) - színész, producer
- Vadidegen
(színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 109 perc, 2007) - színész
- Velem vagy nélküled
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 95 perc, 1999) - színész
- Világgá mentem
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 88 perc, 1994) - színész

