Hofi Géza
Született: 1936. július 02.
Meghalt: 2002. április 10.
Születési neve: Hoffmann Géza. A kőbányai téglagyár színjátszó csoportjában játszott, amelyet Jászai András vezetett. Öt évig dolgozott a porcelángyárban és téglagyárban. 1960-ban szerződtette Szendrő József a debreceni Csokonai Színházhoz. 1963-ban visszatért a fővárosba, ahol az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel vidéki városokban lépett fel paródiákkal. 1968-ban a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált ismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. 1983-tól a Madách Kamara Színház társulatában folytatta pályáját, s ott mutatta be <i>Hofélia</i> című önálló estjét, amely több százszor került műsorra. Az <i>Élelem bére</i> című műsorát, amelyet 1987 óta adott elő, még ennél is többször láthatta a közönség. Mindkét produkciónak írója és szerkesztője is volt. Személyes varázsának titka a közönséggel való szoros kapcsolat volt, a gyors reagálóképesség és nagy szellemi összpontosítást igénylő rögtönzései. Kiemelkedő képességei közé tartozott a muzikalitás, az improvizációs készség. Első nagylemeze 1971-ben jelent meg, amelyet később több aranylemez követett. Díjai: Jászai Mari-díj -1970, 1973 Érdemes művész - 1977 Kiváló művész - 1988 Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (60. születésnapja alkalmából) - 1996 Kossuth-díj - 1998 Pro Cultura Urbis díj - 2002
Film
- A szomjas magyar - koncert alkoholisták javára
(44 perc) - színész
- Annyi arc ismerős...
(50 perc) - közreműködő
- Berlin - 1973.
(fekete-fehér magyar riportfilm, 13 perc) - közreműködő
- Gondolj apádra!
(színes dokumentumfilm) - közreműködő
- Gondolj bele
(46 perc) - szereplő
- Hofi tükre No.1
(színes magyarul beszélő magyar kabaréshow, 78 perc) - színész
- Hofi tükre No.2.
(színes magyarul beszélő magyar kabaréshow, 69 perc) - színész
- Megalkuvó macskák
(színes magyar rajzfilm, 7 perc) - forgatókönyvíró
- Nevezz csak Cucinak!
(magyar vígjáték, 48 perc, 1982) - színész
- Tiszta őrültek háza
(43 perc) - szereplő

