Darvas Iván
Született: 1925. június 14.
Meghalt: 2007. június 03.
<i>Darvas Szilárd</i> néven született orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. Gyerekkorát Prágában töltötte, ahol apja újságíróként dolgozott. A Színiakadémiát nem fejezte be, részben a háború miatt, részben mert már 21 évesen szerepet kapott a Művész Színházban Várkonyi Zoltánnál. Ekkor vette fel az Iván nevet, hogy Darvas Szilárd humoristától megkülönböztesse magát. 1956-ban forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját kihozza a börtönből. Ezért 22 hónap börtönre ítélték a forradalom leverése után. Ugyanebben a börtönben játszotta később a <i>Szerelem</i> című film néhány jelenetét. A börtönévek után nem játszhatott, így segédmunkásként dolgozott. 1963-tól a Miskolci Nemzeti Színházban, majd a fővárosi József Attila Színházban játszott. 1965-ben kerülhetett újra vissza a színpadra, a Vígszínházhoz szerződött. 1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő lett. 1995 óta a szolnoki színház tagja volt. Szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül. A <i>Liliomfi</i>, a <i>Dollárpapa</i> és a <i>Bakaruhában</i> című filmekkel futott be. Sokoldalúságához nem fér kétség: színházi és filmszerepei mellett színdarabokat fordított és rendezett. Remekül rajzolt, karikatúrákat készített, műveit rendszeresen kiállították. <i>Lábjegyzetek</i> címmel önéletrajzi regényt írt. Díjai: Jászai Mari-díj - 1955, 1967 Érdemes művész - 1969 Kiváló művész - 1975 Kossuth-díj - 1978, 1998 Erzsébet-díj - 1989 Ruttkai Éva-gyűrű - 1989 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje csillaggal - 1995 Maecenas-díj - 1999 31. Magyar Filmszemle legjobb férfialakítása - 2000 A Nemzet Színésze - 2000 Filmkritikusok díja - 2001 Radnóti Miklós-díj - 2001 Gundel-életműdíj - 2001 Pro Urbe Budapest - 2001 Nagy Imre Érdemérem - 2002 Prima Primissima-díj - 2003 Magyar Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztje - 2005
Film
Ezt játsszák- A 9-es kórterem
(fekete-fehér magyar filmdráma, 92 perc, 1955) - színész
Ezt játsszák- A denevér
(operettfilm, 72 perc) - színész
Ezt játsszák- A Hídember
(színes, magyar történelmi film, 140 perc, 2002) - színész
- A Morel fiú
(színes, magyar kisjátékfilm, 32 perc, 1999) - színész
- A nagy ékszerész
(színes, magyar tévéjáték, 68 perc, 1978) - színész
- A nagy kék jelzés - avagy a hűség jutalma
(fekete-fehér magyarul beszélő magyar játékfilm, 65 perc, 1969) - színész
Ezt játsszák- A Pendragon legenda
(színes, fekete-fehér, magyar játékfilm, 98 perc, 1974) - színész
Ezt játsszák- A tizedes meg a többiek
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 101 perc, 1965) - színész
Ezt játsszák- A vágy neve Anada
(színes, feliratos, csehszlovák filmdráma, 100 perc, 1969) - színész
- Ámokfutás
(színes magyar játékfilm, 94 perc) - színész
- Antonius és Gugyerák
(fekete-fehér magyar portréfilm, 77 perc) - színész
- Aranyborjú
(színes magyar tévéjáték, 210 perc) - színész
Ezt játsszák- Az aranyfej
(színes magyarul beszélő amerikai-magyar ifjúsági film, 100 perc, 1964) - színész
Ezt játsszák- Az idő ablakai
(színes, magyar sci-fi, 92 perc, 1969) - színész
- Az örökös
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 89 perc, 1969) - színész
- Az ötlet
(magyar tévéfilm, 26 perc) - színész
Ezt játsszák- Az özvegy és a százados
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 73 perc, 1967) - színész
Ezt játsszák- Bakaruhában
(fekete-fehér, magyar romantikus dráma, 92 perc, 1957) - színész
- Beresina, avagy Svájc végnapjai
(színes hangalámondásos svájci-német-osztrák filmszatíra, 108 perc) - színész
Ezt játsszák- Budapesti tavasz
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 99 perc, 1955) - színész
- Császárlátogatás
(színes, magyar filmdráma, 90 perc, 1977) - színész
- Darvas Iván - filmről, színházról, önmagáról
(színes magyar portréfilm, 40 perc) - szereplő
- Díszmagyar
(fekete-fehér magyar vígjáték, 85 perc, 1949) - színész
Ezt játsszák- Dollárpapa
(fekete-fehér magyar vígjáték, 96 perc, 1956) - színész
- Egy asszony elindul
(fekete-fehér magyar játékfilm, 85 perc) - színész
- Egy csók és más semmi
(színes magyar zenés vígjáték, 75 perc) - színész
Ezt játsszák- Egy hét Pesten és Budán
(színes, magyar filmdráma, 90 perc, 2003) - színész
Ezt játsszák- Egy magyar nábob
(színes, magyar filmdráma, 94 perc, 1966) - színész
- Egy őrült naplója
(színes magyar dráma, 125 perc) - színész
- Egy szerelem három éjszakája
(magyar tévéfilm, 133 perc) - színész
Ezt játsszák- Egy szerelem három éjszakája
(színes, magyar filmdráma, 96 perc, 1967) - színész
- Életjel
(fekete-fehér magyar filmdráma, 103 perc) - színész
Ezt játsszák- Erkel
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 108 perc, 1952) - színész
- Exhumált versek
(39 perc) - közreműködő
Ezt játsszák- Férjhez menni tilos!
(fekete-fehér magyar vígjáték, 85 perc, 1964) - színész
- Film...
(színes magyar filmdráma, 95 perc, 2000) - színész
Ezt játsszák- Föltámadott a tenger
(színes, magyar filmdráma, 135 perc, 1953) - színész
Ezt játsszák- Forró mezők
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 86 perc, 1948) - színész
Ezt játsszák- Gázolás
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 104 perc, 1955) - színész
Ezt játsszák- Gerolsteini kaland
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 96 perc, 1957) - színész
- Halál sekély vízben
(színes, magyar politikai dráma, 101 perc, 1994) - színész
- Három nővér
(fekete-fehér, magyar színházi felvétel, 136 perc, 1975) - színész
- Hazudós Jakab
(színes, magyarul beszélő, amerikai-magyar-francia filmdráma, 114 perc, 1999) - színész
- Hét akasztott
(színes magyar filmdráma, 75 perc) - színész
Ezt játsszák- Hét tonna dollár
(színes, magyar vígjáték, 86 perc, 1973) - színész
Ezt játsszák- Hideg napok
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 96 perc, 1966) - színész
- Hóesés Vízivárosban
(színes magyar tévéfilm, 52 perc) - színész
Ezt játsszák- Holdfogyatkozás
(színes, magyar tévéjáték, 94 perc, 2002) - színész
- Hosszú utazás
(színes magyar-olasz tévéfilmsorozat) - színész
- Igen
(magyar játékfilm) - színész
Ezt játsszák- Ingyenélők
(színes, magyar tévéfilm, 76 perc, 1979) - színész
- Johann Strauss operettjeiből
(színes magyar operafilm, 22 perc) - színész
- Kapaszkodj a fellegekbe!
(színes magyarul beszélő magyar-szovjet filmszatíra, 150 perc) - színész
Ezt játsszák- Kárpáthy Zoltán
(színes, magyar játékfilm, 78 perc, 1966) - színész
- Kertész Imre: Sorstalanság
(színes magyar színházi közvetítés, 100 perc) - előadó
- Kínai kancsó
(színes magyar tévéfilm, 49 perc, 1973) - színész
- Lélekvándorlás
(színes magyar tévéjáték, 63 perc) - színész
Ezt játsszák- Liliomfi
(színes, magyar vígjáték, 109 perc, 1954) - színész
Ezt játsszák- Macskafogó 2. - A sátán macskája
(színes, magyar animációs film, 90 perc, 2007) - színész
- Már egyszer tetszett!
(50 perc) - közreműködő
- Megbízható úriember
(színes magyar tévéfilm, 90 perc) - színész
Ezt játsszák- Mese a 12 találatról
(fekete-fehér magyar játékfilm, 91 perc, 1956) - színész
- Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása
(színházi felvétel, 1985) - színész
Ezt játsszák- Minden egér szereti a sajtot
(színes, magyar játékfilm, 56 perc, 1981) - színész
- Miniszter
(magyar tévéfilm, 57 perc) - színész
Ezt játsszák- Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?
(színes, magyar vígjáték, 83 perc, 1964) - színész
Ezt játsszák- N. N. A halál angyala
(színes, magyar filmszatíra, 95 perc, 1970) - színész
- Napraforgó
(színes magyarul beszélő magyar-olasz tévéfilm, 96 perc, 1976) - színész
Ezt játsszák- Pacsirta
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 93 perc, 1963) - színész
- Páskándi Géza: A Vendégség
(53 perc, 1980) - színész
- Páskándi Géza: Vendégség
(színes, magyar színházi felvétel, 106 perc, 1972) - színész
- Pokol-Inferno
(színes magyar tévéjáték, 56 perc) - színész
- Próféta voltál szívem
(fekete-fehér magyar játékfilm, 79 perc) - színész
- Ragaszkodom a szerelemhez
(magyar tévéjáték, 66 perc, 1988) - színész
Ezt játsszák- Rokonok
(fekete-fehér magyar játékfilm, 102 perc, 1954) - színész
- Sakk, Kempelen úr!
(színes, magyar tévéfilmsorozat, 1976) - színész
- Sok hűség semmiért
(színes magyar játékfilm, 85 perc) - színész
Ezt játsszák- Szent Iván napja
(színes, magyar vígjáték, 90 perc, 2002) - színész
Ezt játsszák- Szerelem
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 85 perc, 1971) - színész
- Szigetvári vértanúk
(színes magyar tévéfilm, 70 perc, 1996) - színész
Ezt játsszák- Színes tintákról álmodom
(magyar játékfilm, 86 perc, 1980) - színész
- Tangó
(magyar színházi felvétel, 120 perc) - színész
Ezt játsszák- Tanulmány a nőkről
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 91 perc, 1967) - színész
Ezt játsszák- Tilos a szerelem
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 99 perc, 1965) - színész
- Ugye nem felejtesz el
(magyar film) - színész
- Új Gilgames
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 94 perc, 1963) - színész
- VII. Olivér
(fekete-fehér magyar tévéjáték, 97 perc, 1969) - színész
- Waterlooi győzelem
(színes magyar vígjáték) - színész


