Kiss Manyi
Született: 1911. március 12.
Meghalt: 1971. március 24.
1926-tól Kolozsvárott kezdett játszani. 1928-1932 között előbb Miskolcon, majd Szegeden lépett fel. 1931-től olasz artista férjével külföldi cirkuszok műsorában szerepelt. Kezdetben nem kapott szerződést Budapesten, így csak szerepekre szerződött. 1935-ben, a Royal Színházban egy "beugrással" alapozta meg fővárosi hírnevét. 1938-ban a Fővárosi Operettszínház tagja lett. Játszott a Magyar Színházban, az Andrássy úti Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, a Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is. 1940-ben Eisemann Mihály <i>Fiatalság-bolondság</i> című operettjével lett igazán népszerű. 1943-ban a Vígszínházba szerződött. Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence. A II. világháború után játszott Kamara Varietében, a Magyar Színházban és Művész Színházban is. Az 1950-es években felfigyeltek drámai tehetségére is, és az eddigi énekes-táncos, komikai szerepei most már prózai szerepkörrel, klasszikus drámákban való tragikus ábrázolásmóddal bővültek ki. 1954-ben került a Madách Színház társulatához. Díjai: Jászai-díj - 1954 Kossuth-díj - 1957 Érdemes művész - 1962 Kiváló művész - 1964
Film
Ezt játsszák- ... hogy szaladnak a fák!
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 81 perc, 1966) - színész
- 2x2 néha 5
(színes, magyar vígjáték, 89 perc, 1954) - színész
Ezt játsszák- 3:1 a szerelem javára
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 84 perc, 1937) - színész
- A 39-es dandár
(fekete-fehér magyar történelmi dráma, 100 perc) - színész
Ezt játsszák- A csodacsatár
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 90 perc, 1956) - színész
- A fekete város
(színes, magyar tévéfilmsorozat, 100 perc, 1971) - színész
Ezt játsszák- A gyilkos a házban van
(fekete-fehér, magyar krimi, 102 perc, 1971) - színész
Ezt játsszák- A Noszty fiú esete Tóth Marival
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 80 perc, 1938) - színész
Ezt játsszák- A tanítónő
(fekete-fehér, magyar romantikus dráma, 85 perc, 1945) - színész
- A tragikus mosoly
(színes magyar portréfilm, 60 perc) - közreműködő
- Álomkeringő
(fekete-fehér magyar zenés vígjáték, 86 perc) - színész
- Amíg holnap lesz
(fekete-fehér magyar játékfilm, 95 perc) - színész
- Áprilisi riadó
(fekete-fehér magyar filmdráma, 105 perc) - színész
- Arc
(fekete-fehér magyarul beszélő magyar játékfilm, 76 perc) - színész
- Bálvány
(színes magyar film, 67 perc) - színész
- Beáta és az ördög
(fekete-fehér magyar romantikus film, 82 perc) - színész
- Behajtani tilos!
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 85 perc, 1941) - színész
Ezt játsszák- Bogáncs
(fekete-fehér magyar kalandfilm, 80 perc, 1958) - színész
Ezt játsszák- Butaságom története
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 84 perc, 1965) - színész
- Csak egy telefon
(fekete-fehér magyar vígjáték, 71 perc) - színész
- Csákó és kalap
(fekete-fehér magyar romantikus vígjáték, 57 perc) - színész
- Cserebere
(fekete-fehér magyar vígjáték, 87 perc) - színész
- Édes ellenfél
(fekete-fehér magyar játékfilm, 80 perc) - színész
- Égi madár
(színes, magyar filmdráma, 94 perc, 1957) - színész
- Égrenyíló ablak
(színes magyar játékfilm, 81 perc) - színész
- Egy szív megáll
(fekete-fehér magyar filmdráma, 80 perc, 1942) - színész
Ezt játsszák- Egy tál lencse
(fekete-fehér, magyar zenés vígjáték, 82 perc, 1941) - színész
- Egyiptomi történet
(színes magyar-egyiptomi ifjúsági kalandfilm, 91 perc) - színész
Ezt játsszák- Ez történt Budapesten
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 84 perc, 1943) - színész
Ezt játsszák- Fel a fejjel
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 95 perc, 1954) - színész
- Fény és árnyék
(magyar filmdráma, 93 perc) - színész
Ezt játsszák- Fügefalevél
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 81 perc, 1966) - színész
Ezt játsszák- Gerolsteini kaland
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 96 perc, 1957) - színész
Ezt játsszák- Hahó, Öcsi!
(színes, magyar ifjúsági film, 81 perc, 1971) - színész
Ezt játsszák- Hannibál tanár úr
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 90 perc, 1956) - színész
Ezt játsszák- Hatholdas rózsakert
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 70 perc, 1970) - színész
Ezt játsszák- Hazajáró lélek
(fekete-fehér, magyar melodráma, 95 perc, 1940) - színész
- Házasságból elégséges
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 85 perc, 1961) - színész
- Hétszilvafa
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 82 perc, 1940) - színész
Ezt játsszák- Hintónjáró szerelem
(fekete-fehér magyar játékfilm, 81 perc, 1955) - színész
- Igen vagy nem?
(fekete-fehér magyar vígjáték, 73 perc, 1940) - színész
- Irány Mexikó
(fekete-fehér magyar játékfilm, 79 perc, 1968) - színész
Ezt játsszák- Ismeri a szandi mandit?
(színes, magyar filmszatíra, 78 perc, 1969) - színész
- Iszony
(színes, magyar filmdráma, 102 perc, 1965) - színész
Ezt játsszák- Katyi
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 85 perc, 1942) - színész
Ezt játsszák- Két emelet boldogság
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 96 perc, 1960) - színész
Ezt játsszák- Kiskrajcár
(színes, magyar vígjáték, 95 perc, 1953) - színész
- Koldusopera
(színházi felvétel, 118 perc) - színész
Ezt játsszák- Körhinta
(fekete-fehér, magyar romantikus dráma, 90 perc, 1956) - színész
- L... mint Latabár
(színes magyar szórakoztató műsor, 50 perc) - közreműködő
- Leányvásár
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 86 perc, 1941) - színész
Ezt játsszák- Lúdas Matyi
(fekete-fehér, magyar játékfilm, 100 perc, 1949) - színész
Ezt játsszák- Maga lesz a férjem
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 72 perc, 1937) - színész
- Megálmodtalak
(fekete-fehér, magyar romantikus film, 76 perc, 1943) - színész
Ezt játsszák- Napfény a jégen
(színes, magyar vígjáték, 77 perc, 1961) - színész
Ezt játsszák- Nem ér a nevem
(színes, magyar vígjáték, 90 perc, 1961) - színész
- Nem vagyunk angyalok
(magyar tévéjáték, 93 perc) - színész
- Ördöglovas
(fekete-fehér, magyar kalandfilm, 80 perc, 1943) - színész
- Patyolat akció
(fekete-fehér magyar zenés vígjáték, 89 perc) - színész
Ezt játsszák- Péntek 13
(fekete-fehér magyar rövid játékfilm, 70 perc, 1953) - színész
- Pénz áll a házhoz
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 78 perc, 1939) - színész
- Pepita kabát
(fekete-fehér, magyar romantikus kalandfilm, 69 perc, 1940) - színész
- Pesti mese
(fekete-fehér magyar vígjáték, 86 perc) - színész
- Régi nyár
(színes magyar zenés film, 90 perc) - színész
Ezt játsszák- Süt a nap
(fekete-fehér, magyar romantikus vígjáték, 75 perc, 1938) - színész
- Szerelemből nősültem
(fekete-fehér magyar vígjáték, 70 perc, 1937) - színész
Ezt játsszák- Sziget a szárazföldön
(fekete-fehér, magyar filmdráma, 73 perc, 1969) - színész
- Tamási Áron: Énekes madár
(magyar tévéjáték) - színész
Ezt játsszák- Tanulmány a nőkről
(fekete-fehér, magyar vígjáték, 91 perc, 1967) - színész
- Tessék jegyet váltani
(magyar film) - színész
Ezt játsszák- Történelmi magánügyek
(fekete-fehér, magyar film, 81 perc, 1969) - színész
- Tücsök
(fekete-fehér magyar vígjáték, 81 perc, 1963) - színész
- Tüskevár
(fekete-fehér, magyar ifjúsági filmsorozat, 1967) - színész
- Ünnepi vacsora
(fekete-fehér magyar filmdráma, 78 perc) - színész
- Vihar
(fekete-fehér magyar filmdráma, 115 perc) - színész
- Viharbrigád
(fekete-fehér magyar filmdráma, 73 perc, 1943) - színész


