11℃ / 22
Budapest
Indexműsor Keresés

Sean Penn

Született: 1960. augusztus 17.
Sean Justin Penn rendező édesapa és színésznő édesanya második gyermekeként született. Öccse Chris Penn is színész volt. Sean eredetileg ügyvédnek készült, majd a Los Angeles Repertory Theater tagja lett. A színpadi előadások után tévéfilmekben is debütált. Első játékfilmes szerepét 1980-ban kapta a <i>Taps</i> című moziban. Ezután néhány kisebb szerepet játszott filmekben és tévéfilmekben. Az igazi sikert a<i>Változó világ</i> című film hozta meg számára. Ott volt Madonna <i>Material Girl</i> című klipjének felvételén, ahol egymásba szerettek az énekesnővel. 1985-ben vette feleségül a popdívát. Házasságuk azonban csupán 1989-ig tartott. 1991-ben rendezte meg első filmjét <i>Indián vér</i> címmel, melynek forgatókönyvírója és producere is volt egyben. Ezt követően Al Pacino oldalán játszott a <i>Carlito útja</i> című filmben. 1995-ben megrendezte a <i>Menekülés az éjszakába</i> című filmet, majd Tim Robbins Ments meg, Uram!</i> című filmjében egy halálra ítélt gyilkos szerepét alakította, amiért Oscar-díjra is jelölték. Ezután kiváló szerepeket kapott, pályája egyre ívelt fölfelé, több Oscar-jelölést is kapott. Válása után megismerkedett Robin Wright színésznővel, akivel 1996-ban házasodtak össze. Két gyermekük van. Fontosabb díjai: Berlini Nemzetközi Filmfesztivál - Ezüst Medve Díj - Legjobb férfi alakítás (<i>Ments meg, Uram!</i>) - 1996 A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfialakítás díja (<i>Életem szerelme</i>) - 1997 Velencei Filmfesztivál - Volpi Cup - Legjobb színész (<i>21 Gramm</i>) - 2003 Golden Globe - Legjobb színészi alakítás (<i>Titokzatos folyó</i>) - 2004 Oscar-díj - Legjobb férfi főszereplő (<i>Titokzatos folyó</i>) - 2004 Oscar-díj - Legjobb férfi alakítás (<i>Milk</i>) - 2009

Film

  • A tolmács
    (színes, magyarul beszélő, angol thriller, 2005)
  • színész
  • A végső megoldás: szerelem
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-japán-svéd-angol-dán-német-holland romantikus film, 104 perc, 2003)
  • színész
  • Államtrükkök
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-emirátusokbeli akciófilm, 108 perc, 2010)
  • színész
  • Halálkanyar
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 119 perc, 1997)
  • színész
  • Indián vér
    (színes magyarul beszélő amerikai-japán filmdráma, 127 perc)
  • rendező, forgatókönyvíró
  • Ítélet Berlinben
    (színes, magyarul beszélő, NSZK-amerikai akciófilm, 92 perc, 1988)
  • színész
  • Kasszafúrók
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 91 perc, 1984)
  • színész
  • Kékharisnya
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 87 perc, 1988)
  • színész
  • Lőtávolban
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 111 perc, 1986)
  • színész
  • Ments meg, Uram!
    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai filmdráma, 122 perc, 1995)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Milk
    (színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 128 perc, 2008)
  • színész
  • Nehézfiúk
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 105 perc)
  • színész
  • Örvénylő vizeken
    (színes magyarul beszélő amerikai-francia-kanadai thriller, 113 perc)
  • színész
  • Pancsolj, pancser!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 1997)
  • színész
  • Szeretetvágy
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 109 perc)
  • színész
  • Színek
    (színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 120 perc, 1988)
  • színész
  • Változó világ
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 86 perc, 1982)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: