22℃ / 36
Budapest
Indexműsor Keresés

Uma Thurman

Született: 1970. április 29.
Pszichológus mama és egyetemi professzor papa lányaként jött a világra 1970-ben, Bostonban. Apja volt az első amerikai, akiből tibeti szerzetes lett, de mára már a Columbia egyetem teológia szakának vezetője. Uma és három fiútestvére, akik hindu istenségek után kapták a nevüket, részben Indiában, részben Amerikában nőttek fel. Uma 15 évesen úgy döntött, színésznő lesz, mivel a salemi boszorkányok iskolai előadásában felfedezte őt két ügynök. Először ugyan mosogatott és modellkedett New Yorkban, majd 1987-ben megkapta első szerepét a Gyilkos féltékenység című filmben. Terry Gilliam mozijában, a Münchausen báró kalandjaiban Vénuszt alakította, majd Stephen Frears Veszedelmes viszonyokjában 18 évesen olyan sztárokkal játszhatott együtt, mint John Malkovich vagy Glenn Close.

Film

  • In Bloom
    (színes amerikai filmdráma)
  • színész
  • A felejtés bére
    (színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 119 perc, 2003)
  • színész
  • Anya a pácban
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 90 perc, 2009)
  • színész
  • Az aranyserleg
    (színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-francia romantikus dráma, 130 perc, 2000)
  • színész
  • Batman és Robin
    (színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 120 perc, 1997)
  • színész
  • Csak lazán!
    (színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 118 perc, 2005)
  • színész
  • Első a szerelem
    (színes, magyarul beszélő, angol romantikus vígjáték, 105 perc, 2005)
  • színész
  • Gattaca
    (színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 102 perc, 1997)
  • színész
  • Gyönyörű lányok
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 112 perc, 1996)
  • színész
  • Henry és June
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 131 perc, 1990)
  • színész
  • Itália csókja
    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai vígjáték, 92 perc, 1995)
  • színész
  • Jennifer 8
    (színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 124 perc, 1992)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Kill Bill
    (színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 111 perc, 2003)
  • színész
  • Nyomorultak
    (színes feliratos amerikai-angol-német romantikus dráma, 129 perc, 1998)
  • színész
  • Ezt játsszák
  • Robin Hood
    (színes, magyarul beszélő, kanadai-német-angol-amerikai kalandfilm, 133 perc, 1991)
  • színész
  • Szemvillanás alatt
    (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 90 perc, 2007)
  • színész
  • Vatel
    (színes, magyarul beszélő, francia-angol filmdráma, 117 perc, 2000)
  • színész
  • Veszedelmes viszonyok
    (színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 120 perc, 1988)
  • színész
  • Visszajátszás
    (színes magyarul beszélő amerikai filmdráma, 86 perc)
  • színész

Mai filmek

Klikkeljen ide a Flash lejátszó letöltéséhez!

Mozi

Megye:
Város:
Cím , alkotó , szerep szerint:
Forrás: