Ben Stiller
Született: 1965. november 30.
Ben Stiller a "The House of Blue Leaves"-ben lépett először a világot jelentő deszkákra, s az előadáshoz elkészítette A pénz színe paródiáját, a "The Hustler of Money" című rövidfilmet. Ezt később az NBC is műsorára tűzte a Saturday Night Live-ban akkora sikerrel, hogy Stillert szereplőként és forgatókönyvíróként leszerződtették a tévéprodukcióhoz. 1990-ben a színész elindította saját showműsorát, a "The Ben Stiller Show"-t, amelyet az MTV és a Fox is sugárzott, és melyért azóta egy Emmy-díjat is kapott. Saját produkciós cégében, a Red Hour Films kebelében ír, producerkedik és rendez. A Red Hour Films produkciói közül kiemelkedik a "The Suburbans", valamint a "The Hardy Men" című alkotás. 1994-ben debütált rendezőként a kritikusok által is nagyra tartott Nyakunkon az élet című produkcióval, melyben Winona Ryder, Janeane Garofalo és Ethan Hawke partnereként maga is emlékezetes alakítást nyújtott, de az ő munkája a Kábelbarát című film is.
Film
- Working Tra$h
(színes amerikai film) - színész
- 30 perc vagy annyi se
(színes, magyarul beszélő, amerikai-német-kanadai akció-vígjáték, 83 perc, 2011) - producer
- A bamba banda
(színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 81 perc, 1999) - színész
- A kábelbarát
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 105 perc, 1996) - rendező, színész
- A magány-nyomozó
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 116 perc, 1998) - színész
- A musicalsztár
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 84 perc, 2009) - színész
Ezt játsszák- A nap árnyékos oldalán
(színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 88 perc, 1998) - színész
- A nap birodalma
(színes, magyarul beszélő, amerikai háborús filmdráma, 150 perc, 1987) - színész
- A vér szava
(színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 108 perc, 1989) - színész
Ezt játsszák- Agyő, nagy Ő!
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 120 perc, 2007) - színész
- Basszus, ezt én forgattam!
(színes, fekete-fehér amerikai koncertfilm, 90 perc) - szereplő
- Derült égből Polly
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 90 perc, 2004) - színész
Ezt játsszák- Ég velünk
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 128 perc, 2000) - színész
- Egy erkölcstelen mese
(színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 100 perc, 1998) - színész
Ezt játsszák- Éjszaka a múzeumban
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2006) - színész
- Fekete-fehér
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 98 perc, 1999) - színész
- Futottak még...
(színes, magyarul beszélő, angol-amerikai vígjátéksorozat, 29 perc, 2005) - színész
- Greenberg
(színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 107 perc, 2010) - színész
- Gyagyás család
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 1996) - színész
Ezt játsszák- Hogyan lopjunk felhőkarcolót?
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 2011) - színész
Ezt játsszák- Irigy kutya
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 99 perc, 2004) - színész
- Jégi dicsőségünk
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 93 perc, 2007) - producer
- Jószomszédi iszony
(színes, magyarul beszélő, amerikai-német vígjáték, 89 perc, 2003) - producer, színész
Ezt játsszák- Kertvárosi kommandó
(színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi vígjáték, 102 perc, 2012) - színész
- Kidobós: Sok flúg disznót győz
(színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai-német vígjáték, 92 perc, 2004) - színész, producer
Ezt játsszák- Madagaszkár
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 80 perc, 2005) - színész
Ezt játsszák- Madagaszkár 3.
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 85 perc, 2012) - színész
- MadagaszKarácsony
(színes, amerikai animációs film, 30 perc, 2009) - színész
Ezt játsszák- Megaagy
(színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 96 perc, 2010) - színész, executive producer
- Mr. Elszánt, a balfék
(színes, magyarul beszélő, amerikai-mexikói vígjáték, 93 perc, 1987) - színész
- Mystery Men - Különleges hősök
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 116 perc, 1999) - színész
- Nehézfiúk
(színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 100 perc) - színész
- Nickelodeon Kids' Choice Awards 2009.
(színes magyarul beszélő amerikai szórakoztató műsor, 90 perc, 2009) - szereplő
Ezt játsszák- Nyakunkon az élet
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 99 perc, 1994) - rendező, színész
Ezt játsszák- Starsky és Hutch
(színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 101 perc, 2004) - színész, executive producer
- Tenacious D, avagy a kerek rockerek
(színes, magyarul beszélő, amerikai-német zenés vígjáték, 93 perc, 2006) - executive producer
- Tenenbaum, a háziátok
(színes, amerikai vígjáték, 123 perc, 2001) - színész
Ezt játsszák- Trópusi vihar
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol-német vígjáték, 105 perc, 2008) - színész, forgatókönyvíró, rendező, producer
- Ugrásra készen
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 92 perc, 1996) - színész
Ezt játsszák- Utódomra ütök
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 98 perc, 2010) - színész
- Vad szenvedélyek
(színes magyarul beszélő amerikai romantikus film, 105 perc) - színész
Ezt játsszák- Vejedre ütök
(színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 115 perc, 2004) - színész
- Zoolander, a trendkívüli
(színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 89 perc, 2001) - producer, forgatókönyvíró, író, színész, rendező

