Miután megszerezte diplomáját az ausztráliai National Institute of Dramatic Arton, elsősorban színpadon dolgozott. Tagja a Company B-nek, eljátszotta Miranda szerepét A viharban, Opheliát a Hamletben és Nyinát A sirályban. 1999-ben a londoni West Enden, az Almeida színházban David Hare <i>Bőség</i> című darabjában játszotta Susan Traherne-t. Színpadi szerepei után kezdetben televíziós sorozatokban szerepelt. Első játékfilmje Bruce Beresford <i>Láger az édenkertben</i> című munkája volt, melyben Glenn Close vitte a főszerepet. Ennek ellenére a film elég visszhangtalan maradt, akárcsak Blanchett következő filmje, a <i>Játék és szenvedély</i>, ahol pedig Ralph Fiennes-al együtt remek alakítással lepték meg a közönséget. Több ausztrál filmszerep után 1998-ban megkapta az <i>Elizabeth</i> főszerepét mely nemzetközi elismertséget és ismertséget hozott számára. Alakításáért Arany Glóbusz és Oscar-jelölést kapott. Sikerein felbuzdulva több felkérés közül is válogathattott, 1999-ben <i>A tehetséges Mr. Ripley</i>-ben Gwyneth Paltrow és Matt Damon oldalán játszott, majd Mike Newell mozijában, a <i>Vakrepülés</i> című fekete komédiában, John Cusackkel, Billy Bob Thorntonnal és Angelina Jolie-val szerepelt. 2001-ben forgatta a <i>Kikötői hírek</i> és a <i>Charlotte Gray</i> című filmjeit. Előbbiben Bruce Willis és Billy Bob Thornton között örlődik, miközben ebaltázott rablásokba fognak, utóbbiban pedig Kevin Spacey feleségét alakítja. Ezt követően a <i>Gyűrűk ura</i> trilógia Galadriel úrnőjeként láthattuk, majd a <i>Lapzárta</i> című filmben Veronica Guerin újságírónő életrajzi ihletettségű történetét elevenítette fel. Az <i>Aviátor</i>ban Katharine Hepburn megszemélyesítéséért Oscar-díjat és Golden Globe jelölést gyűjtött be legjobb női mellékszereplő kategóriában. George Clooney oldalán játszott <i>A jó német</i> című filmben, a <i>Bábel</i>ben pedig Brad Pitt meglőtt feleségét alakította. Bob Dylan bőrébe bújt az <i>I'm Not There</i> című filmben, majd újra Elizabeth királynőt alakította az <i>Elizabeth: Az aranykor</i> című filmben.