Amerikai színésznő és filmproducer, aki televíziós, filmes és színházi alakításairól is híres.<br>Fiatal lányként énekelni és balettozni tanult, és hamarosan ki is választották egy Broadway-i produkció szerepére. Később gyerekszínészként dolgozott. Első valódi szerepe 1977-81 között az <i>Annie</i> című musicalben volt.<br><br>Egyik leghíresebb szerepe az HBO saját készítésű sorozatának, a <i>Szex és New York</i>-nak a főszerepe. Carrie Bradshaw újságíró megformálásáért négy Golden Globe-díjat és két Emmy-díjat kapott.
A 6 évadot megélt sorozat 3. évadától kezdve Parker lett a producer is.
2007-ben elkezdték forgatni a sorozat moziváltozatát. A premier 2008. május 12-én Londonban volt.<br>
Parker nagy hatást gyakorol a divatra. 2000-ben a házigazdája volt az MTV Movie Awards-nak. Az este során 15 különböző ruhát viselt. 2003-ban és 2004-ben két híres kozmetikai cég arca volt.
Saját ruhacége van, és két parfümöt is a piacra dobott már. Ezen kívül a UNICEF jószolgálati nagykövete.
Film
A tűz melege (színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 97 perc, 1996)