Tartalom: A 18. század egyik legismertebb szerzője Goldoni, az olasz vígjáték atyja. Ősellensége, a korszakban nála jóval népszerűbb Carlo Gozzi szerint kortársa a Csetepaté cselekményét "az aljanép legmélyebb pocsolyáiból halászta ki". A mai néző számára azonban ezek a pocsolyák arról árulkodnak, hogy Goldoni szerette esendő, valóságos hőseit.
A tengert járják a halászok, a férjek, vőlegények és fivérek; az otthon maradt asszonyok pedig kihasználják, hogy a csendes halászfalu férfiaktól mentes: azonnal összegyűlnek egy kis szórakozásra, pletykálkodásra. Az arra járó matróz, Toffolo pedig akaratán kívül össze is ugrasztja őket: az egyik lánynak vesz egy szelet sült tököt, pedig a másik tetszik neki.
Toffolonak tehát Checca tetszik, Checcának meg Titta-Nane, akinek Lucietta a kedvese, akinek az a Beppe a testvére, aki Orsettát szereti, akinek a nővére, Libera, annak a dibbancs Fortunatonak a felesége, akinek a szomszédja Pasqua asszony, akinek a férjének, Toninak van egy halászbárkája, amivel halászni járnak; szóval komolyan, ember legyen a talpán, aki kibogozza, ki kivel vész össze és miért.
Ez az ember a talpán pedig nem más, mint Isidoro, a jegyző, aki próbál igazságot szolgáltatni a megvert és megfélemlített Toffolonak, vagy a szegény kis Checcának, vagy az elhagyott Luciettának, vagy bárkinek a csapatból; hiszen ebben a csetepatéban senki sem hibás, illetve mindig a másik fél a hibás. A szerelmesek összevesztek, a szomszédok megorroltak egymásra, és egyáltalán, mindenki meggyűlölt mindenkit. És hogy az összekeveredett szálak kigabalyodnak-e, a hangos pletykák elhalnak-e, azt megtudhatják a Kelemen László Kamaraszínházban!
Bemutató időpontja: 2012. augusztus 3., Gyulai Várszínház
Stáblista
-
Rendezőasszisztens:
-
Zenei vezető:
-
Jelmeztervező:
-
Díszlettervező:
-
író:
-
Rendező:
-
Szereplők:Hajdú Melinda(Libera, Fortunato felesége)
-
Trokán Nóra(Checca, (Francesca), fiatal lány, Libera másik húga)
-
Téby Zita(Lucietta, fiatal lány, Toni húga)
-
Tóth Ildikó(Pasqua asszony, Toni felesége)
-
Krajcsi Nikolette(Canocchia, sült-tök-árús)
-
Orth Péter(Titta Nane, (Giambattista), fiatal halász)
-
Porogi Ádám(Isidoro, büntetőbírósági jegyző Velencéből)
-
Bognár Brigitta(Zenész)
-
Szokolai Péter(Toffolo, Cristofolo)
-
Kovács Vanda(Pasqua asszony, Toni felesége)
-
Körtvélyessy Zsolt(Vincenzo, halkereskedő)
-
Fazakas Géza(Fortunato, halász)
-
Bognár Gyöngyvér(Pasqua asszony, Toni felesége)
-
Puskás Gyula(Zenész)
-
Hegedűs Zoltán(Szagos Valter, a jegyző szolgája)
-
Sirkó László(Toni, (Antonio) halászbárka tulajdonos)
-
Aradi Imre(Beppe, (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse)
-
Decsi Edit(Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga)
-
Látó Richárd(Zenész)
