Judit
-2 °C
8 °C

'A programadó' - Pesti Est Rádió júliustól

2000.03.01. 15:34
Négy hónap múlva indul a Pesti Est Rádió adása. A Budapest kulturális életének fellendítését küldetésének tekintő rádió mintegy kétmillió fős vételkörzete a fővárost és az agglomerációt fedi le. A műsorszerkezetében 50 százalék feletti beszédarányt vállaló rádió a programajánlók mellett interaktív, betelefonálós műsorokat és naprakész információkat kínál majd hallgatóinak.
Július elsején kezdi meg adását a 98,6 megahertzes frekvencián a Pesti Est Rádió, két hónappal korábban, mint a pályázati kiírásban meghatározott határidő. Az ORTT kedden hirdette ki győztesnek a 98,6 FM-ért versenybe szálló 14 rádió közül a Pesti Est lapkiadó és az Edison reklámügynökség ügyvezetőinek tulajdonában levő Pesti Est Rádiót. A pályázati kiírás szerint 45 napon belül meg kell kötni a frekvencia nyertesével a szerződést, a szerződéskötéstől számított 180 napon belül pedig meg kell kezdenie a rádiónak a sugárzást. A Pesti Est pályázatában 150 napon belüli indulást vállalt, a rádiónak tehát legkésőbb szeptemberben kell megkezdenie az adást. A Budapest kulturális életének fellendítését küldetésének tekintő rádió mintegy kétmillió fős vételkörzete a fővárost és az agglomerációt fedi le.

A Pesti Est Rádió terveit a hasonló nevű kávézóban tartott sajtótájékoztatón ismertette Hanák Tamás, az ügyvezető, Pálinkás Szűcs Róbert, a főszerkesztő, és Izil, a zenei szerkesztő. Pálinkás Szűcs Róbert elmondta, hogy a programajánlókkal jelentkező rádió alapötlete Erdélyi Zsolttól származik. A Pesti Est Rádió nem a kereskedelmi rádiók sok zenére, kevés szövegre épülő műsorstruktúráját követi, hanem - a zene mellett - folyamatos interaktivitást, aktuális programokat és friss információkat kínál hallgatóinak. A 14 és 40 év közötti korosztályhoz szóló rádióban nem meghatározott időpontban mondanak híreket, hanem a vezető internetes tartalomszolgáltatók és hírügynökségek oldalán megjelenő legfrissebb híreket olvassák be. A műsorok között lesz a Szabódó család néven futó folytatásos hangjáték, az álláskeresést segítő Fejvadász magazin, híres emberek által olvasott esti mese, az iskolából hazatérő diákokhoz szól az "I hate school", de lesz társkereső műsor, horgász- és autósmagazin, továbbá számítógépes és PlayStation-játékismertető is.

A rádió hasznosítja az új technológiákat: adása az interneten is fogható majd, műsorvezetői az adásban reagálnak az e-mailben érkező hallgatói levelekre. A más adók által többnyire kihasználatlan RDS azonosítón - mely az autórádiók kijelzőjén jelenik meg - folyamatosan frissülő közlekedési információkat, programajánlókat, tőzsdei és egyéb híreket futtatnak.

A műsorvezetőket este 6 után nemcsak hallgatni, nézni is lehet: hamarosan elkészül a Liszt Ferenc téri üvegfalú stúdió. A rádió stábja most alakul, a Pesti Est weboldalán várják a tehetséges, fiatal műsorvezető-jelöltek jelentkezését.