Gagyi mami

Két hét múlva senki nem fog rá emlékezni

Nos tudjuk a választ, elég csak kimenni az utcára, de mégis bátorkodom megjegyezni, hogy egy férfi női ruhában már a négylábú Latabár családi filmjeiben sem volt különösebben humoros, mostanra pedig dermesztően cikornyássá vált, csak az röhög rajta, akinek más mulatságos élménye nem volt eddigi életében, minthogy az anyját megették a kóbor kutyák. Ezt persze lehet turbózni súlyfelesleggel, szerelmi szállal, videóeffektusokkal, de a lényeg ugyanaz marad: egy szerencsétlen, kifejezetten imbecilis film, azoknak a tarhonyáknak, akik karikát rakatnak a csajuk szemöldökébe, hogy ha majd verni kezdik, legyen miben megkapaszkodni.

Persze lehet még egy darabig csavarni a dolgot, jöhetnek mondjuk az apácának, kövér nőnek, bejárónőnek, vakvezető kutyának és Charley nénjének beöltözött férfiak után bátran az extremitások, a Sharon Stonenak öltözött Paudits Béla, Gyurkovits Tibor, mint Szenes Andrea vagy a vizespólós Harsányi Gábor hasonmás verseny, de a gag akkor is csak egy lerágott, avitt vacak marad, ami akkor jut a filmrendezők eszébe, ha már feldolgozták a gyermeket, aki elvesztette kutyáját, meg a rablót, aki kiszabadulva meg akar változni, de a körülmények nem játszanak épp a kezére.

Szóval a Gagyi mami megint csak egy film, amire senki sem fog emlékezni, de legalább egy hétig nem üresek a hirdetőoszlopok, aztán jön a következő, még ennél is szemetebb a Nagy Magyar Est címlapján, én pedig újra kereshetek egy kis pénzt azzal, hogy kitöltöm rajta jogos dühömet.
Addig is maradok tisztelettel itthon.