A kurszki turzás

Litvánia azonban itt a pitvarban, és Skiene Daugava, vilniusi filmrendezőnő nagyon jó érzékkel kombinálta első filmjében, A kurszki turzásban a magyarok és litvánok hasonló vesszőfutását, a történelmünk csomópontjain megmutatkozó tagadhatatlan átfedéseket, hőseink és szentjeink egybevágó sorsát.

A XVII. században induló, és a híres kurszki partraszállási kísérlettel záruló film története nem pusztán azokat a tényezőket veszi számba, melyek a két nép életében közösek voltak, de azokat is, melyek nem, ilyeténképpen színes és sokszereplős tabló keretében bontakozik ki előttünk e két nép sorsa.

Skiene Daugava történelemszemlélete kissé különös, ami leginkább abból adódhat, hogy hetvenkét évig a kaunasi/vilniusi kábelüzemben volt bevonó, amikor megjelent neki Fassbinder, és azt mondta, hogy ő lesz a világ legnagyobb amatőrfilmese. A jelenés hatására Skiene megkérdezte a szomszéd futószalagnál dolgozó Kazimierast, hogy ki az a Fassbinder, de Kazimieras nem tudta. Skiene ezután elindult, és megcsinálta A Kurszki turzást.

A film nyitójelenetében egy ó-porosz harcost látunk, amint megpróbál leszállni a lováról, de a bátor litvánok megakadályozzák ebben. A lovas tehát a lován marad, és így sokkal könnyebben végez a litván vitézekkel, akik leginkább Koncz Gáborra emlékeztetnek, de nála sokkal bénábbak.

Ekkor kozákok jönnek, a rendező hangsúlyt fektet arra, hogy felismerjük vezérüket, aki lovon jön, majd megpróbálják megszorítani a litvánokat, akik maroknyian, de hősiesen megszívják.

Képek villanak fel, Litvánia kozák, gagauz, ó-porosz, atgal, rétoromán fennhatóság alá kerül, majd megjön a magyar küldöttség, akiknek azt mondják a helybeliek, hogy jelenleg már meg vannak szállva, de ha üresedés következik be, szívesen fogadják őket.

Zászlókat látunk félárbócon, majd a II. világháborúban találjuk magunkat, a kurszki turzáson, amivel szemben egy pre-szovjet tengeralattjáró emelkedik ki a Balti tenger habjaiból, hogy megvesse lábát Litvánia földjén, ám a szemfüles és korán kelő asszonyok lavórok és karók segítségével visszaverik a vízbe.

Az eddig búvópatakként szereplő magyar szál most visszatér, az asszonyok Béla! Béla! kiáltással ünneplik ideiglenes győzelmüket, majd a pre-szovjetek visszatérnek és megölnek mndenkit, különös tekintettel a védtelenekre és az asszonyokra.

Skiene Daugava hosszú snittekben érzékelteti a megszállók kegyetlenségét, az egyik pillanatban látjuk, amint krumplicukrot osztanak a delfineknek, aztán a másikban már kanállal gyűjtik össze az átültetésre alkalmas májakat a lakosság testéből.

Felrázó, elgondolkodtató képek ezek, de az utolsó pillanatokban feltűnő magyar felszabadító seregek, élükön az avasi partizánokkal végre helyére teszik a lidércnyomást.