Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Kulturális visszaéléseket vizsgálnak

2010.07.14. 14:34
A szerdai ülésen az Országgyűlés megszüntette a KÖSZ-t, elkezdték vizsgálni az MTV székházügyét, az Erkel Színház bezárását, a BKV tulajdonszerzését az Orczy-kertben, valamint a Design Terminál ügyét.

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) megszüntetését jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) képviselője az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának az elmúlt nyolc év esetleges kulturális kormányzati visszaéléseivel foglalkozó albizottsága szerdai ülésén, melynek során a testület több visszaélésgyanús esetet is vizsgált.

Kálnoky-Gyöngyössy Márton, a NEFMI helyettes államtitkára közölte, a tárca elképzelései szerint a KÖSZ önálló szervezetként augusztus 1-jén megszűnik, és a Magyar Nemzeti Múzeumba olvadva fogja ellátni a régészeti feltárásokról szóló júliusi törvénymódosítás által kijelölt koordináló, a nagyberuházások előtti feltárásokat elősegítő és tudományos szerepköröket.

Az albizottság szerdai ülésén vizsgálta többek között az MTV-székházügyét, a Budapesti Közlekedési Vállalat vélhetően törvénysértő tulajdonszerzését az Orczy-kertben, az Erzsébet téri Design Terminál, valamint az Erkel Színház bezárásának ügyét is.

Orczy

Az állami tulajdonban lévő Orczy-kert kezelője a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM), az ingatlan mint el nem idegeníthető műemlék szerepel az örökségvédelmi törvény mellékletében. Ennek ellenére az Orczy-kert tulajdoni lapján 2009-ben a BKV már mint az egykori Mező Imre garázs területét kitevő kertrész tulajdonosa szerepelt. A bejegyzésről sem az MTM, sem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), sem az ingatlan használói nem kaptak értesítést, ezért a múzeum feljelentést tett, míg a KÖH a Legfőbb Ügyészséghez fordult.

Erkel

A budapesti Erkel Színház 2007-es bezárásával kapcsolatban Kálnoki-Gyöngyössy Márton elárulta, hogy a NEFMI vizsgálja Hiller István akkori kulturális miniszter döntésének megalapozottságát. Mint hozzátette, az új színházépület felépítéséről szóló akkori kormányhatározat már a kormányváltás idején súlyos lemaradásban volt.

Az albizottság elnöke, Gulyás Dénes (Fidesz) operaénekes szerint érdemes lenne megvizsgálni, hogyan lett a PPP-konstrukcióban tervezett projekt kezdeti 19 milliárd forintos bekerülési összegéből mára 80 milliárd. Felidézte, hogy Hiller István 2007-ben azt állította, a színház épülete már nem bírta a közönségforgalmat, az akkori miniszter kijelentésével azonban az azóta készült két független mérnöki jegyzőkönyv, egy érintésvédelmi jegyzőkönyv, majd a legutóbbi statikai vizsgálatok is ellentétes eredményre jutottak.

Design Terminal

A magyar formatervezés központjának szánt Design Terminál létrehozásáról egy 2004-es kormányhatározat döntött, amely szerint az intézmény 2006-ban költözhetett volna be az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar műemléképületébe. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) által bonyolított beruházást azonban 2006-ban súlyos tervezési és kivitelezési problémák miatt nem lehetett átadni. Az újabb munkálatok alatt a problémák csak szaporodtak: elmaradtak a szükséges műemléki helyreállítások, de gondok adódtak többek között a klimatizálással és a tűzvédelmi rendszer kiépítésével is. 2009-re még ideiglenes használatbavételi engedélyt sem kapott az épület, ezért a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) általános vizsgálatot rendelt el. 2010 januárjában hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt nyomozás indult a Design Terminál ügyében. A sajtóban megjelent hírek alapján a beruházással "szinte semmi sem stimmelt", ezért fontos volna kideríteni, mi történt az építkezésre költött mintegy egymilliárd forinttal, és miért kellett tíz évre titkosítani a MEH 2009-es vizsgálatának jegyzőkönyvét.

TV-székház

A szerdai ülésen eldőlt az is, hogy az Állami Számvevőszék augusztus 31-ig átfogó vizsgálatot készít, ami a Magyar Televízió székházának eladásával és az új székházba költözéssel kapcsolatos ingatlanbérlés hátterét tárja fel.