Pol

A zárolások miatt megszűnhetnek az alternatív színházak

2010. július 19., hétfő 15:04 |

Kétezer művész sorsa vált bizonytalanná, mivel a kulturális államtitkárság nem hirdeti ki a működésüket biztosító pályázat eredményét. Nemzetközileg is elismert társulatok fejezhetik be működésüket.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Megkapják támogatásuk kétharmadát a független színházak - 2010.07.27.
A támogatásokat zárolták, de csőd fenyegeti az alternatív színházakat, ezért a minisztérium elutalja a megígért támogatás 66 százalékát.

Az alternatív színházaknak június 14-én kellett volna értesülniük arról, hogy mekkora támogatást kapnak 2010-re, de egy hónappal a határidő után is teljes a csönd. A minisztérium a januárban elfogadott színházi törvény rendelkezései ellenére sem kommunikál a támogatásokról, miközben az állandó játszóhellyel nem rendelkező színházak léte került veszélybe.

Ezek a társulatok ugyanis minimális büdzséből dolgoznak, amelyhez önkormányzatok nem járulnak hozzá. A jegybevételeken túl – amelyek nem jelentősek -, működésüket az egykori OKM által kiírt pályázatból fedezték, mondta el az Indexnek Simor Ágnes, a Tűzraktér egyik vezetője. Az alternatív színházak a várt támogatás reményében az év első felében jellemzően kölcsönöket vesznek fel, vagy tartalékaikat élik fel, hogy aztán a júliusban postázott pénz birtokában kerüljenek egyenesbe.

Ezt a rendszert borította most a kultúrát az OKM-től öröklő Nemzeti Erőforrások Minisztériumának hallagtása. A bizonytalanság 108 szervezetet, összesen 2000 művészt és művészeti munkatársat érint, tájékoztattak a színházasok. A szféra évi 6000 előadást tart, mintegy 1,2 millió nézőnek. Nehéz helyzetbe került például a Bozsik Yvette Társulat, a Frenák Pál Társulat, a Szegedi MASZK, a Merlin, a Mu Színház, a Pintér Béla Társulata, a Szegedi Kortárs Balett, a Szkéné, a Tűzraktér és a Zsámbéki Színház is.

Simor Ágnes elmondta, hogy Bozsik Yvette ideiglenesen feloszlatta társulatát, Frenák Pál pedig fellépéseket mondott le. Az alternatív színházasok szervezetei, a Befogadó Színházak Társulása, a Független Színházak Szövetsége és a Magyar Táncművészek Szövetsége levelet írt a minisztériumnak, de választ egyelőre nem kaptak.

A kultúráért felelős államtitkárt, Szőcs Gézát nekünk sem sikerült elérnünk, mivel csütörtökig külföldön tartózkodik. Az azonban tudható, hogy kormányzati döntés értelmében minden tárcánál zárolták a pályázati pénzek kifizetését. Információink szerint az viszont az egyes államtitkárokra volt bízva, hogy az előirányzott összeget melyik területen spórolják meg.

A zárolások nem érintik a többi előadó szervezetet, amelyeket a színházi törvény az I-V. kategóriába sorol, és önkormányzati forrásból támogatja. A VI-os kategóriába tartoznak a független színházak: itt az egyik fő kritérium, hogy több mint két éve működjenek.

Comment:com

A tévé jómunkásemberei
Amikor egy-egy új projektet bejelentenek, az ember hajlamos csak a színészekre koncentrálni, de az igazi sorozatjunkie máris azt böngészi, a készítők/producerek névsorában kik tűnnek fel, mert az írók mellett ők határozzák meg a sorozat irányát, és elég jól be lehet lőni, mit kapunk az időnkért cserébe tőlük (pl.

KönyvesBlog

Pénzt terveztek az írók
A globális válság kellős közepén gyakran felmerül a kérdés: egyáltalán mi is az a pénz? A Guardian pont ezért írókat kért fel, hogy tervezzék meg a saját bankjegyeiket.

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!