Pol

A Pentagon megsemmisítené az afganisztáni hírszerző könyvét

2010. szeptember 10., péntek 15:36

A Washingtoni Védelmi Minisztérium képviselői tízezer frissen megjelent könyv megsemmisítéséről tárgyalnak. Ezek egy afgánisztáni háborús beszámolónak az első nyomtatott példányai, bennfentesek szerint hírszerzési titkokkal.

A Dark Heart hadművelet Anthony A. Shaffer volt védelmi hírszerző visszaemlékezése a 2003-ban Afganisztánban töltött öthónapos titkos hírszerzői és katonai szolgálatáról, amiért Bronz Csillag kitüntetésben részesítették. Az alezredes a New York Times-nak hangsúlyozta: a bizonytalanság a kormány és a hírszerzés közti vitával kezdődött a veszélyt jelentő információk miatt. Pedig írás közben többször konzultált a hadsereg képviselőivel a kiadható adatokkal kapcsolatban.

000 55730686AW009 Senate Judici
Anthony Shaffer (jobb szélen) egy 2005-ös washingtoni meghallgatáson

Nemigen volt még rá példa, hogy nyomtatás után vontak volna vissza könyveket a hírszerzés utasítására. Különösen, mivel előzetesen a hadsereg megbízottjai át is vizsgálták a kéziratot, és engedélyt adtak az augusztus 31-ére tervezett megjelenéshez, mert nem volt ellenvetésük jogi vagy hadi biztonsági kérdéseket illetően. De amikor a hírszerzés a titkosszolgálattal együtt megnézte a kéziratot júliusban, több mint 200 gyanús részt találtak bizalmas információkkal, megindítva ezzel a Pentagon követelését a könyv sokszorosításának leállítására. Ronald L. Burgess Jr D.I.A. igazgató megfogalmazása szerint a könyv súlyos károkat jelenthet a nemzetbiztonságra nézve.

A vitatott anyag többek között amerikai hírszerzőtisztek nevét tartalmazza, akik Shaffer vezetése alatt titkos hadműveletekben vettek részt, így például a N.S.A. lehallgatásokban. Mire azonban a D.I.A. tiltakozni kezdett, több tucat nyomtatott példány elkészült már, és úton
volt kritikusok valamint online könyvesboltok felé. A New York Times még múlt héten hozzájutott egy online vásárolt példányhoz.

51Yeo+CzjPL. SS500
Anthony Shaffer "Sötét szív hadművelet" című könyve

Közben az Obama-kormány a titkosított információk kiadását a média hírszolgáltatók felé szeretné leállítani. Steven Aftergood, aki kormánytitkokkal kapcsolatos projektet vezet (Project on Government Secrecy) a FAS-nál (Federation of American Scientists) elárulta, hogy a titkos dossziék gyakran önkényes és szubjektív megítélések alapján születnek, a kormány döntése a könyvnyomtatás leállítását illetően csak nagyobb érdeklődést fog kelteni a már meglévő példányok iránt.

Shaffer valamint a kiadó ügyvédjei már közel vannak ahhoz, hogy megegyezésre jussanak a Pentagonnal a szeptember 24-ére tervezett új kiadásból kihúzandó részeket illetően. Az azonban még mindig eldöntetlen, hogy a Pentagon felvásárolja-e, illetve mennyiért vásárolja fel az első kiadás példányait, amik jelenleg a kiadó raktárában vannak.

Ez az ügyetlen kísérlet a könyv lenyomására csak arra jó, hogy bestsellert csináljon belőle, mondta David Wise hírszerzési könyvek szerzője.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!