Kertész: A vezér az, aki elbűvöl

Kertész Imre szerint Magyarországon a kádári időkhöz hasonlóan ismét "a vezér az, aki elbűvöl". Az író kételkedik abban, hogy az ország választott-e Ázsia és a nyugati világ között, s úgy látja: a jelenlegi helyzet alapja Magyarország "kettős polaritásában" rejlik.

Meglátása szerint Magyarországon soha nem volt demokrácia abban az értelemben, ha "nem politikai rendszerként, hanem a társadalom egészét megmozgató szerves folyamatként" értelmezzük a fogalmat. Magyarország esetében ez a folyamat megakadt a XVI. századában az oszmán birodalom felemelkedésével, s a lemaradást soha nem sikerült behozni.

Úgy látja, hogy Magyarország egymást követően az oszmán, a Habsburg-, majd a szovjet birodalomhoz tartozott, s megpróbálta annak a tömbnek a játékát játszani, amelyik magába szívta, s ebből szerinte az ország jól is jött ki, de csak látszólag. Kádár alatt a szocialista tábor legvidámabb barakkja volt Magyarország, de - mint emlékeztetett - ennek ára az 1956-os forradalom és egy nagyon drága eladósodási politika volt. Szerinte a jelenlegi helyzet csak egy újabb illusztrációja ennek a tendenciózus tévedésnek: a magyar állam a nemzeti érdekek védelmében áll szemben Európával, ami azt a benyomást keltheti, hogy a szuverenitáshoz tér vissza, pedig ismét téved - állította Kertész.

Az író felidézte egy tíz évvel ezelőtti emlékét, amikor egy német útlevéllel rendelkező magyar diák egy budapesti egyetemen eltöltött félév után "undorral" beszélt neki arról, hogy a magyar egyetemisták mekkora mértékben támogatják a szélsőjobboldalt. Ekkoriban - a német diák szerint - a világban a diákok mindenhol baloldaliak voltak, csak Magyarországon létezett ennyire "konformista és fasiszta" fiatalság. "Nem lehet mindent megmagyarázni, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország egy olyan fatalitás, amelynek sem értelme, sem magyarázata nincsen, s egyedülálló Európában. A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap majd valószínűleg úgy fognak elbukni, hogy nem fogják tudni, miért (történt)" - véli Kertész.

Véleménye szerint Magyarország nem dolgozta fel a holokausztot, nem tartott lelkiismeretvizsgálatot, és soha nem tette fel magának azt a kérdést, hogy miért került szisztematikusan a történelem rossz oldalára.

Kertész a harmincas évekhez hasonló hangulatot érez ma Magyarországon, amely "nagyon fáj neki". Elmondta, hogy jobboldali budapesti barátaival csak titokban tudja tartani a kapcsolatot, mert ő "kockázatot jelent számukra". "Nem veszi ki jól magát meleg kapcsolatokat ápolni velem" - fogalmazott Kertész. Utalt arra, hogy Nobel-díja átvételekor azt hányták a szemére, nem "dicsőítette" a magyarságot, a Valaki más című műve után pedig azért támadták, mert túl sötét képet festett az országról, s azt is feszegették, vajon igazi magyar írónak tekinthető-e.

Arra a kérdésre, hogy miért nem ragad tollat a tiltakozáshoz, Kertész azt válaszolta: "82 éves vagyok. Beteg. Az én reakcióm az, hogy Berlinbe költöztem. Cselekedni? Csak az íráson keresztül tudok. És amikor megteszem, akkor semmilyen hatása nincsen vagy pedig elítélnek miatta". Kivételt jelent szerinte azonban az utolsó könyve, a Mentés másként, amely - mint fogalmazott - "most először" pozitív reakciókat váltott ki Magyarországon.