Az eredeti cédé szakrális ereje

A zene szerelmeseit várták szombaton a Petőfi Csarnokba, úgyhogy ott volt a helyünk a humorosan D-daynek elkeresztelt rendezvényen. (Merthogy ez volt a dedikálás napja, de vegyük észre a vélhetően szándékos utalást: a kifejezés az angol katonai nyelvben ugyanis a támadás napját jelöli, a leghíresebb D-day a normandiai partraszállás napja, 1944. június 6.)

Csúnya dolog a másolás

A rendezvény lényege, hogy a ProArt überjogvédő meggyőzött előadókat, a Hip Hop Boyztól a Sex Actionön keresztül Komár Lászlóig, hogy mondják el nyilvánosan: minél kevesebb lemezt vesznek az emberek, nekik annál roszabb lesz, és ha már nagyon rossz lesz, akkor megeshet, hogy nem tudnak majd új lemezeket kiadni, mert anyagilag. Ennek pedig végső soron a rajongók látják kárát, és akkor majd nézhetnek.

Ahhoz, hogy ezt meg is hallgassa valaki, dedikálásokat és cédévásárt szerveztek az eseményre. A kampány méretéhez képest nincsenek túl sokan, két standon vannak kirakva a külföldi és a magyar cédék, a vásárlók In-Kal őrizte sorokban járulhatnak az olcsó (illetve nem annyira drága) lemezekhez. A magyar cédék, és néhány külföldi 2390 és 2890 forintba kerülnek, a külföldieknek 3390 és 3890 forint az egységára, de csak azok számára, akik viselik a kampány narancssárga szilkonkarkötőjét. Akinek nincs ilyen, annak száz forinttal drágább minden, de nehéz karkötő nélkül érkezni, mert a bejáratnál mindenkinek a kezébe nyomnak egyet.

Egy harmadik standnál folyik a dedikálás, érkezésünkkor egy érthetetlen bohóc osztja a filctollas szignókat, róla később megtudjuk, hogy ő Ricsi bohóc, és nagyon csúnya dolognak tartja a másolást, kedves gyerekek. Az egyik sarokban egy emelvényen a ProArt képviseletében Jeszenszky Zsolt készíti a folyamatos sztárinterjúkat egy fehér abrosszal letakart asztalnál, amiről tényleg csak a virágcsokor hiányzik az üzemi ünnepség jelleghez.

Érdekvédelem

A beszélgetésekben persze szokás szerint összemossák a kalózkodást és a másolást, és a látogatókat kérdezgetve kiderül, hogy kevesen tudják, hogy maguknak teljesen jogszerűen készíthetnek másolatot például a barátjuktól kölcsönkapott cd-ről (ezért van az üres hordozók árában jogdíj, ami az Artisjuson keresztül a szerzőknél landol), és igen, még az internetről is tölthetnek le zenét, mert az jog szerint ugyanolyan, mintha a rádióból vennék fel. Meg ugyan nem oszthatnak fájlokat, és pénzért sem árulhatnak másolatokat, mert az már jogtalan felhasználás, de senki nem veszi a fáradságot, hogy mindezt elmagyarázza, vagyis valódi felvilágosító munkát végezzen. Persze a ProArtnak nyilván a hanglemezkiadók érdekeinek a védelme az első, ők pedig nyilvánvalóan minél több lemezt szeretnének eladni, mert csak akkor van bevételük.

Ide be kell szúrnunk azt is, hogy a hozzáértők óvatosabbak azzal a kijelentéssel, hogy a másolás-letöltés mennyiben csökkenti valójában az eladásokat, ráadásul időről időre egymásnak ellentmondó felmérések jelennek meg a témában, de a rendszeres Index-olvasók nyilván már unják is a témát. Az pedig, hogy a videoklip és a promó költsége szintén terheli a kiadványokat, már tényleg ne a vásárló problémája legyen, ezen siránkozni nyilvánosan, hát maradjunk annyiban, nem elegáns.

A misztikus eredeti

De ez úgy tűnik, nem is nagyon érdekel senkit, a beszélgetéseket erősen foghíjas sorok hallgatják, közben autogramvadász középiskolások üldözik Bartók Krisztiánt, Bebét és a Fresh-lányokat. Ők így lemaradnak a rendezvény egyik csúcspontjáról, amikor is Pataky Attila dinamikusan kifejti, hogy nem csak a felsorolt okokból fontos eredeti cd-t venni, de azért is, mert annak megvan az a "szakrális, misztikus ereje", hogy segítségével nemcsak testben, de lélekben is talákozhat a művész és a rajongó. Hozzáteszi még, hogy most az országot járva azt tapasztalja, hogy az emberek nyögnek, szenvednek, gázszámla, villanyszámla, és nem egyszerű a zsebbe nyúlni, de emiatt mégis megéri.

Pataky Attila szerint a másolat különben is olyan, mintha a lány a randira maga helyett egy másolatot küldene. "Én az eredetiben hiszek" - teszi hozzá. Mi pedig megigazítjuk narancssárga karkötőnket, és kiszédülünk a napos Városligetbe.