Miklós
-7 °C
2 °C

Születőben a filmtörvény

2003.11.13. 15:28
A mozgóképtörvény-tervezetet még az idén elfogadhatja az Országgyűlés: december 15-én lesz a zárószavazás - mondta Hiller István kulturális miniszter a csütörtöki sajtótájékoztatón. A miniszter elmondása szerint a filmtörvénnyel több pénz állna a filmes szakma rendelkezésére: jövőre már 6,5 milliárd forint.
Hiller elmondása szerint a filmtörvény elfogadásával több pénzhez jut a magyar filmipar, a befektetési és adókedvezményeknek köszönhetően több tőke áramolhat Magyarországra, külföldön is jól eladható filmek készülhetnek itt, valamint több és többféle művészfilm és art besorolású alkotás, és szélesebb tömegeket is vonzó érdekes film születhet a jövőben.

Lényegesen megemelt költségvetés felett rendelkezhet a szakma. A miniszter elmondása szerint jövőre 6,5 milliárd forint, 2005-ben 8 milliárd, 2006-ban pedig 10 milliárd forint áll majd a magyar filmipar rendelkezésére. A törvény 10 százalékos adókedvezményt nyújt azoknak a hazai és külföldi befektetőknek, akik a magyarországi filmgyártásba invesztálnak.

A költségvetési támogatást a szakmailag független Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) osztja el, emellett a törvényben létrehozzák a Magyar Mozgókép Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy erősítse és kiegészítse a különböző szakmai szempontok együttesét.

A "feles" törvényről decemberben szavaznak

A filmtörvény előkészítésében közreműködő filmszakmai kerekasztalnak mind a 18 szervezete egyöntetűen elfogadta a tervezetben foglaltakat. December 15-én lesz a zárószavazás. A miniszter elmondása szerint feles törvényről van szó, tehát a parlament kormányzó többsége is elég az elfogadásához. "Bízom abban, hogy az ellenzéki képviselőknek lesz bátorságuk megszavazni a tervezetet." - tette hozzá Hiller.

A kormány nemzetközi filmszemléken, vásárokon fogja ismertetni a filmtörvény által kínált befektetői előnyöket. A miniszter elmondta, hogy legkésőbb szombat délig minden képviselő megkapja a törvénytervezetet, így az a jövő héten már a bizottságok napirendjén szerepelhet.

Nemzeti Filmiroda alakul, amely a működési és szolgáltatási, hatósági feladatokért fog felelni, s létrehozzák a Nemzeti Filmarchívumot is, amely közgyűjteményként működik majd - mondta Hiller.

A szakma vezérelve: a magyar néző magyar mozgóképet lásson

Grunwalsky Ferenc filmrendező, az MMK elnöke korszakos jelentőségűnek mondta a törvény megszületését. Szavai szerint olyan típusú törvényről van szó, amit egy szakma, egy művészeti ágazat saját magát artikulál. "Ez Európában egyedülálló" - jegyezte meg.

Grunwalsky meggyőződése, hogy mindenki nyerni fog a törvénnyel, leginkább a közönség. Szólt arról is, hogy jó irányba haladnak a filmszakmai vagyon kezelésével kapcsolatos, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-vel folytatott tárgyalások.

Szomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára azt mondta: a tervezet előkészítésének vezérelve az volt, hogy "a magyar néző magyar mozgóképhez jusson, magyar mozgóképet láthasson".

Port Ferenc, a Budapest Film Rt. vezérigazgatója a fogalmazók nevében azt mondta: a törvény megszületésének egyik előnye, hogy már a tervezet megalkotásakor felismerték, nem elég egy filmet elkészíteni, azt el is kell juttatni a nézőhöz. Szavai szerint a törvény megalkotását az fogja legitimizálni, "ha minél több jó magyar film készül és azt minél többen megnézik".