Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Brüsszel engedi a magas támogatást a magyar filmeknek

A kormánynak sikerült előzetes megállapodásra jutnia az Európai Bizottsággal, hogy a jövőben akár 90 százalékos állami támogatást is lehet juttatni a hazai filmek számára. A megegyezés, amely még nem végleges, gyakorlatilag az eddigi rendszert védi meg.
Mint arról októberben beszámoltunk, az Európai Bizottság versenyügyi főigazgatósága körülbelül egy évvel ezelőtt nem hivatalos vizsgálatot kezdett a magyar filmtörvény miatt, mert az úgymond túlságosan magas, jellemzően 80-100 százalék körüli állami támogatást juttatott a magyarországi filmeknek.

Az EU-ban nincsen konkrét jogszabály arra, hogy pontosan mennyi közpénzt lehet a filmprodukcióknak adni, de a Bizottság az általános, jellemzően igen szigorú állami támogatási szabályokból kiindulva 50 százalék körüli arányt lőtt be egy 2002-es állásfoglalásban. Ez alól léteznek kivételek, bizonyos esetekben lehetővé téve az akár 80 százalékos támogatást is.

Az Európai Bizottság kifogása az volt, hogy a magyar filmtörvényben rögzített szabályozás nem volt elég világos azt illetően, hogy mikor kerülhet egy produkció ebbe a kedvezményezett, felső támogatási sávba (ahogy tavaly majdnem az összes magyar film). A Bizottság szokatlan módon ezúttal nem akarta elfogadni azt sem, hogy a magyarországi filmek automatikusan magasabb támogathatósági sávba kerüljenek annak okán, hogy a magyar az úngynevezett "kis nyelv" kategóriába tartozik, valamint hogy a produkciók nagy része alacsony költségvetésű.

Felmehet kilencvenre

Az Index úgy értesült, hogy végül novemberben előzetes megállapodás született a brüsszeliek és a kulturális tárca közt, aminek eredményeképpen a kormány várhatóan december közepén a filmtörvény módosítását javasolja az Országgyűlésnek. Ennek értelmében az alap állami támogatási sáv 50 százalék lesz, és a kisköltségvetésű (maximum kétmillió euró vagy félmilliárd forint) és a kulturális szempontból jelentős filmek (ennek eldöntésére konkrét kritériumok vannak) támogatása felmehet egészen 90 százalékig.

A minisztériumban úgy számítják, hogy ez a rendszer gyakorlatilag az összes tavaly forgatott magyar filmnek ugyanannyi közpénzt juttatna, mint az előző szisztéma. Számottevő gyakorlati változásra nem kell tehát számítani, viszont a jogi környezetet sikerült úgy módosítani, hogy az egyre markánsabb államitámogatás-ellenes pózt öltő Európai Bizottságnak is megfeleljen. Brüsszel jelezte - noha erről formális megállapodás nem született -, hogy ha a törvényt így módosítják, akkor nem indít hivatalos eljárást Magyarország ellen.

Az Európai Bizottság a hét elején úgy kommentálta az értesülést, hogy "hivatalos döntés még nem született".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!