Tizenöt helyett csak ötmilliárd filmre

2002.11.04. 11:04
Összesen több mint ötmilliárd forint támogatást szán jövőre a hazai filmszakmának a kormány költségvetési tervezete - írja a Népszabadság. Ez jóval kevesebb a Filmszakmai Kerekasztal által igényelt 15 milliárdos összegnél, de több az előző évek közel 4 milliárdos állami támogatásánál.
A napilap információi szerint az előterjesztett költségvetési javaslat alapján a Magyar Mozgókép Közalapítványnak (MMK) jövőre fillérre annyit kap az állami büdzséből, mint az Orbán-kormány utolsó három évében: 1,1 milliárd forintot. A Magyar Történelmi Film Alapítvány továbbra is kétszázmilliót kap, a filmszakmának szánt legnagyobb összeget, 3,2 milliárd forintot a kulturális tárca osztja el. A Nemzeti Kulturális Alapprogram büdzséje is tartalmaz további 200-300 milliós filmtámogatást. A kormány ezenkívül ötszázmilliót szán a vidéki mozik fejlesztésére a Belügyminisztérium önkormányzati fejezetében, ennek elosztásában a kulturális tárca is közreműködne.

A szakma eredetileg 15 milliárdot kért

A filmtörvény koncepcióját kidolgozó, a szakmai szervezetek képviselőit tömörítő Filmszakmai Kerekasztal a jövőre elfogadandó filmtörvény alapján 2004-ben bevezetendő állami támogatás 60 százalékát kérte 2003-ra az államtól. E szerint mintegy 8 milliárdot filmgyártásra, -forgalmazásra és egyéb szakmai területekre, továbbá 2,2 milliárdot fejlesztésre kellene fordítani. A kormányzat ennél jóval fokozatosabban képzeli el a filmfinanszírozás megvalósítását.

Görgey miniszteri biztost szorgalmaz

A Népszabadság úgy tudja, hogy a filmfinanszírozásról és a filmtörvény koncepciójáról csütörtökön megbeszélést tartott Görgey Gábor kulturális miniszter Grunwalsky Ferenc operatőr-rendezővel, az MMK elnökével és Jancsó Miklós rendezővel. Mint kiderült, a tárca 3,2 milliárdos összegéből mindössze tíz százalékot tartanak meg központi tartalékként, a többit a mozgókép-közalapítványhoz utalják át. Görgey Gábor támogatja azt az elképzelést, hogy vagy egy miniszteri biztos, vagy egy ezután felállítandó testület segítsen a filmfinanszírozó szervezetek közötti összhang megteremtésében.