Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Halász Judit átvette a Maecenas-díjat

2007.11.06. 16:43
Halász Judit kedden Budapesten vehette át az idei Maecenas-díjat, a példaértékű közéleti személyiségeknek járó elismerést.

Halász Juditnak "mély humánumáért, az örök emberi értékek tiszteletéért, nemzedékeket helytállásra nevelő hiteles színművészeti teljesítményéért" adományozták a Maecenas Könyvkiadó által alapított elismerést.

Halász Judit a díjjal bronz plakettet és oklevelet kapott. "A legnagyobb elismerés egy színész számára az, hogy ha semmiféle szakmai vagy politikai érdek nem fűződik ahhoz, hogy észrevegyék, elismerjék azt, amivel a mindennapjait tölti és ami a legfőbb célja az életében" - köszönte meg a művésznő.

Kiemelte, hogy ez az elismerés a díjazottak listáját nézve is nagy megtiszteltetés számára. A Maecenas-díj eddigi díjazottai között van Konrád György író, Darvas Iván színművész, Koncz Zsuzsa énekes és Kocsis Zoltán zongoraművész is. Tavaly Kállai Ferenc színművész kapta meg az elismerést.

A díjat, amit 1988 óta adnak át évente, azoknak a művészeknek, közéleti személyiségeknek ítélik oda, akik életműve arra példa, hogy nehéz, szinte drámai helyzetekben is van mód arra, hogy talpra álljanak.

Koltai Tamás színikritikus az MTI-nek elmondta: Halász Judit őszintesége, valódisága minden szerepben diadalmaskodik. "Azért nagyszerű színész, mert mindig kis távolsággal, rálátással közelít szerepeihez, irónia, humor, líra és erős színpadi jelenlét jellemzi játékát. Egyes szerepeiben pedig szélsőségeket, vadságot, szenvedélyt jelenít meg" - méltatta a kritikus.