Jogsértés a holokausztközpont kiállításának pályázatán

2005.05.13. 01:18
Megsemmisítették a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítására kiírt pályázat eredményét, igazat adva a vesztes cégnek, amelyik a nyilvánosság kizárásáért, az átláthatatlan döntésért és a menet közben változtatott kiírásért perelt.
Hatályon kívül helyezték a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításának megrendezésére kiírt pályázat eredményét. Továbbra is bizonytalan tehát, mikor lesz látható az intézmény üzenetét megfogalmazó kiállítás. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában súlyos jogsértést állapított meg az Index információi szerint. A vesztes cég, a Rajk László nevével fémjelzett Mafilm Szcenika újra indulhat a Páva utcai kiállítás megrendezésének jogáért, miközben a vitatott módon nyerő Trifolium Hungary Kft. a sors kezébe helyezi a döntést.

Az ügyben amúgy továbbra is teljes a hírzárlat: a programigazgató, dr. Molnár Judit elzárkózik kérdéseinktől, az illetékes államtitkár, Ács Tamást pedig csak a pénzügyek érdeklik, neki amúgy mindegy, mi lesz, állította lapunknak. Ami biztos, az a pályázat kiírója számára kiszabott, egymillió forintos büntetés.

Lejátszók


Tekintse meg képeinket!
Mint arról beszámoltunk, a Holokauszt Emlékközpont - a Nemzeti Múzeum irányítása alatt működő - programirodája pályázatot írt ki állandó kiállításának kivitelezésére, amelyet a többek közt egy MSZP-kongresszus díszletéről, és kereskedelmi kiállításokról ismert Trifolium Hungary Kft. nyert meg. A pályázatból kizárták a világ egyik leghíresebb kiállításszervező cégét, az Event Communicationt, és alulmaradt az Auschwitz-kiállításáról ismert Rajk László tervével induló Mafilm Szcenika.

Az angol cég vizsgálódott is az ügyben, a Mafilm pedig megtámadta a pályázatokat elbíráló bizottság döntését. A Közbeszerzési Döntőbizottság mostani határozata két ponton adott igazat a Mafilmnek, és megsemmisítette az eredményt.

Lehetővé vált, hogy a pályázat közönségvezető hangrendszerre, az úgy nevezett audio guide-okra vonatkozó részét megváltoztassuk, ismertette a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának egyik pontját a Mafilm Szcenika vezetője, Gárdonyi László. Az audio guide-ok olyan - a látogatók által egyénileg használható - lejátszók, amelyek, a kiállítás éppen látható részéről nyújtanak tájékoztatást.

Megtudtuk, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság azt kifogásolta: a bíráló bizottság az előírtnál olcsóbb megoldást fogadott el a Trifolium esetében, ám erről nem tájékoztatta a másik pályázót. A Mafilm Szcenika eközben a kiírásban meghatározott műszaki rendszerrel pályázott, ami miatt 30 millió forinttal lett nagyobb tervük költségvetése. Mint arról beszámoltunk, a bírálat súlyozási értékei miatt szinte csak a költségvetés nagyságán dőlt el, ki rendezheti a kiállítást.

Föld alatti döntések

A nyertesként kihozott Trifolium ügyvezetője, Tóth László lapunknak elmondta, meglátása szerint az indulóknak joguk a kiírásban szereplőktől eltérő megoldásokkal pályázni, a tender kiírója pedig azokat el is fogadhatja. Tóth szerint ők nem áruk miatt döntöttek az amúgy olcsóbb rádiós rendszer helyett az mp3-as lejátszók mellett, hanem azért, mert utóbbiak biztosabban üzemelnek a föld alatti helyiségekben. Tóth úgy véli, a bíráló bizottság annyiban hibázott, hogy nem tájékoztatta a változtatásról a másik felet, ám szerinte csupán figyelmetlenségről van szó.

Gárdonyi ezzel szemben lényegesnek tartja a figyelmetlenséget, mert úgy véli, pályázatuk módosítása után eséllyel indulhatnak a tenderen.

Egymilliós hiba

A Páva utcai kiállításra kiírt pályázatot levezénylő, ám a Nemzeti Múzeumban működő programirodát a nyilvánosság kizárása és döntésének átláthatatlansága miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság. A nyilvánosságra hozott iratokból ugyanis nem derül ki, milyen indokok alapján hozták ki győztesnek a Trifoliumot, nem lehetett megállapítani, mik voltak a látványtervek elbírálásának szempontjai, és hogyan jöttek ki a végeredményül közölt pontszámok.

Sérült az átláthatóság is, mivel nem készült el a szakmai zsűri határozata, csupán egyéni értékelések születtek. A Trifolium vezetőjétől megtudtuk, hogy ezeket a személyiségi jogok miatt nem hozhatták nyilvánosságra, ugyanakkor valóban nem készült el a véleményeket egyetlen dokumentumban összesítő értékelés. A Mafilm vezetője úgy tájékoztatott minket, hogy a dokumentumot kötelező lett volna elkészíteni, és nyilvánosságra hozni. Ezek hiányában - az ügy átláthatatlansága miatt - "súlyos jogsértést" állapított meg a döntőbizottság.

Ki fizeti a bírságot?


Klikk a képre!
Az üggyel kapcsolatban meg szerettük volna kérdezni a legilletékesebbet, a pályáztatást levezénylő programiroda vezetőjét. Dr. Molnár Judit azonban nem válaszolt hívásunkra, üzeneteinkre, és csak akkor sikerült vonalvégre kapnunk, amikor riporterünk végül kikapcsolta telefonja számkijelző funkcióját. Molnár, ahogy előző cikkeink esetében, megtagadta a válaszadást, így nem tudjuk, egyetért-e a döntéssel, továbbá, hogy ki fogja fizetni a kiszabott, egymilliós bírságot. Ha ezt ugyanis a projektre elkülönített keretből fedezik, akkor nem csak csökkentik a kiállításra szánt összeget, de közpénzt fordítanak szakmai hibák helyrehozatalára.

Szintén válasz nélkül hagyta az Indexet Ács Tamás, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára, azt állítva, hogy nincs köze az ügyhöz. Felvetésünkre, miszerint a hibákat elkövető bíráló bizottság tagja volt, annyit mondott: ő csak azért ült a testületben, hogy pénzügyi szempontból vizsgálja a beruházást, "az ügy egyéb része nem érdekli".

A Mafilm egyébként mintegy 12 ponton támadta a döntést, amiből a Közbeszerzési Döntőbizottság kettőt fogadott el, tudtuk meg Tóth Lászlótól. Gárdonyi szerint a fennmaradó esetekben azért született elutasítás, mert a panasszal kicsúsztak a törvényben rögzített határidőkből.

A döntés még nem emelkedett jogerőre, ám a felektől úgy tudjuk, felülvizsgálatot egyikük sem fog kérni.