Pol

Érvénytelenítik a Kaptárra kiírt pályázatot

2009. január 12., hétfő 17:03

Két cég jelentkezett Pécs2010 program részeként megálmodott Kaptár nevű tudásközpont megépítésére, de az olcsóbbik is csak 1,3 milliárddal többért vállalná, mint amennyivel az önkormányzat kalkulált. A pályázatot ezért törölték, ami legalább két hónap csúszást jelent.

"Érvényteleníti a Baranya Megyei Önkormányzat a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a regionális könyvtár és tudásközpont kivitelezésére kiírt pályázatot, miután a beérkezett ajánlatok messze meghaladták az építkezés tervezett költségét" - közölte Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke hétfőn.

Túl magasak az árajánlatok

"A határidőig két cég nyújtotta be ajánlatát, az egyiké 1,3 milliárd forinttal, a másiké 1,7 milliárd forinttal volt több a fejlesztés előzetesen kalkulált nettó 4,1 milliárd forintos költségénél - tette hozzá Hargitai. - A kivitelezőt január végén neveztük volna meg, de mivel új pályázatot kell kiírni, ez legkevesebb két hónapos csúszást jelent." Szakemberek szerint a tudásközpont kivitelezéséhez tizenhat hónapra van szükség.

Vagy a költségvetés kicsi?

Ha kiderül, hogy a beruházást alultervezték, akkor a kereszténydemokrata politikus szerint két megoldás lehetséges: bővíteni kell a forrást, vagy a tudásközpont szegényesebb formában épül meg. Az előbbire aligha adna többet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az utóbbi pedig az eredeti elképzelések feladását jelentené.

A Kaptárban öt könyvtár költözne össze

A regionális könyvtár és tudásközpont a Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetőinek reményei szerint Pécs és a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, alkalmas lesz továbbá közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.

A Kaptár névre keresztelt, tizenháromezer négyzetméteres, négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, a PTE központi, valamint állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Az ingatlanban két, egyenként 200 fős előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!