Árpád
-1 °C
9 °C

Könyvhét sikerek és botrányok nélkül

2005.06.07. 14:24
Négyszázezren látogattak ki idén a könyvhétre, amit most már második alkalommal tartottak két helyszínen, a Szent István-bazilika előtt és a Vörösmarty téren. Bár a kiadók örültek annak, hogy így kényelmesebb volt a rendezvény, úgy vélik, emiatt egyúttal a közönség is eloszlott, és kevesebben kerestek fel egy-egy standot.

Négyszázezren voltak kíváncsiak az idei, 76. ünnepi könyvhétre, mondta Zentai Péter László, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója hétfőn, az esemény zárásakor a Magyar Rádiónak. A könyvhetet, csakúgy, mint tavaly két központi helyszínen, a Szent István-bazilika előtt és a Vörösmarty téren rendezték. A rendezvényen összesen 229 kiadó várta az olvasókat; a hivatalos listán 83 kiadó - 69 magyarországi és 14 határon túli - 254 új könyve szerepelt.

Eloszló látogatók


Tekintse meg képeinket!
"Hétvégén sok látogató volt, de egyébként nem jöttek ki olyan nagyon sokan - mondta Tímár Miklós, a Konkrét Könyvek ügyvezetője. - A könyvek közepesen jól fogytak, a vásárlók inkább az újdonságokat vitték, illetve azokat a könyveket, amiket a boltokban egy ideje nem nagyon lehetett már már kapni, de amikből most, a kiadó készletéből vittünk ki."

Tímár szerint az ő kiadójuk, ami csak egy standdal volt jelen a vásáron, jobban járt volna, ha csak egy helyszín van, így ugyanis eloszlottak a vásárlók. A szervezést viszont nagyon jónak ítélte, és azt is, hogy a nagyobb terület miatt volt tér, "levegős" volt a helyszín.

Meznerics Gergely, az Agave könyvek ügyvezető igazgatója szerint is kényelmesebb volt a rendezvény a két helyszínnek köszönhetően, de ennek szerinte is az az ára, hogy kevesebb vásárló látogat meg egy-egy standot. Meznerics Gergely hozzátette: több könyvet sikerült eladniuk, mint tavaly, bár ez biztosan a több kiadott könyvüknek is köszönhető.

Folyamatos fejtörés

A nagyobb kiadóknak nem volt különösebb gondjuk a látogatószámmal. "Optimista ember vagyok, úgy gondolom, nem ártott a két helyszín, és a saját forgalmunkkal is elégedett vagyok - mondta Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó ügyvezetője. - Ráadásul minden ilyen szervezés csak a könyvek hasznára válik."


Klikk a képre!
Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója szerint a látogatottsággal mindenki elégedett lehet, sőt a mostani az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb könyvhete volt, "nem volt zászlóégetés, verekedés", mint arra az elmúlt években volt példa. Kiugró sikert ugyan nem tudott említeni, bár Szabó Magda dedikálásakor igen sokan álltak sorba. A Kossuth Kiadónak a hangoskönyvei fogytak meglepően jól, ezekből kétszer annyit adtak el, mint amennyire előzetesen számítottak.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének alelnöki tisztét is betöltő Kocsis András Sándor szerint igaz, hogy a látogatók jobban eloszlanak a két helyszín miatt, ez a rendezőknek folyamatos fejtörést is okoz, hiszen ha kisebb a terület, akkor meg sok kiadó nem kaphat standot. Szóba került, hogy esetleg a Vörösmarty tér környéki utcákra is ki lehetne terjeszteni a fesztivált, de itt az a gond, hogy a tér a főváros, az utcák pedig a kerület alá tartoznak, és ez gondot jelenthet, mint ahogy idén sem ment minden zökkenőmentesen. Szóba került az is, hogy a rakpartra kerülnének a standok, de ezek a helyek bérbe vannak adva.